2014. december 8., hétfő

10/10. 84.rész

Cris

   Teljesen elgémberedve ébredtem fel reggel. Mikor kinyitottam a szemeimet, először azt sem tudtam hol vagyok, de aztán Junior megmozdult a karjaim közt, így kitisztult a kép.
 - Jó reggelt kisfiam! - szólalt meg a hátam mögül anyám hangja mire odakaptam a fejemet.
 - Neked is. Mikor jöttél? - ültem fel és ujjaimmal próbáltam valami emberi formát varázsolni magamnak.
 - Egy órája körülbelül.
 - Miért nem keltettél fel?
 - Mert azt akartam, hogy kipihend magad - simított végig a karomon mikor mellém lépett. - Mégis hogy történhetett ez? - kérdezte elcsukló hangon.
 - Nem tudom - sóhajtottam fel. - Egyszerű véletlen volt. Futkározott, elesett és bumm - nyeltem nagyot.
 - Még szerencse, hogy az a kislány ott volt - túrt bele Juni hajába óvatosan miközben megcsillantak szemében a könnycseppek.
 - Igen, baromi nagy mázli - nyögtem ki.
 - Mindenképp megakarom köszönni neki amit tett - fúrta tekintetét az enyémbe. - Szeretném meghívni egy ebédre valamelyik nap.
 - Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet - vakartam meg a tarkómat idegesen.
 - Bízd csak rám - közölte ellentmondást nem tűrően édesanyám. - Majd én beszélek vele.
  Megadóan emeltem fel a kezeimet, ami nálam azt jelentette, hogy felőlem azt csinál amit csak akar.
 - Apa? - nyitotta ki kisfiam a szemeit, engem keresve.
 - Itt vagyok kincsem - nyomtam puszit a szájára.
 - Mikor megyünk haza?
 - Még ki sem nyitottad a csipádat - nevettem fel megkönnyebbülten, hiszen láttam rajta, hogy nem igazán viselte meg a tegnapi nap. A megszokott huncutság ott bujkált a szemeiben.
 - Nekem nem is köszönsz, te ördögfióka? - ölelte magához anya a kis testet.
 - Mama! - csillantak meg Juni szemei boldogan. - De jó, hogy itt vagy!
 - Én is örülök neki - nézett rá könnyes tekintettel a szeretett asszony.
  Nyílt az ajtó és az orvos lépett be rajta.
 - Jó reggelt! - mosolygott ránk. - Jól telt az éjszaka?
 - Igen - válaszoltam. - Végig aludtuk az egészet.
 - Nagyon helyes - nézegette a papírokat a doki. - Úgy hallom, minden rendben van - mosolyodott el miután meghallgatta Juni tüdejét.
 - Akkor hazamehetek? - pislogott rá hatalmas szemekkel a fiam.
 - Semmi akadálya - bólintott az orvos -, de ígérd meg, hogy többet ilyet nem csinálsz - nézett szigorúan rá.
 - Megígérem - jött a megszeppent válasz a kicsitől.
 - Helyes, akkor én most elmegyek és megírom a zárójelentést. Tíz perc és már haza is mehetsz - mosolygott Junira majd kezet fogott velünk és elbúcsúzott.
  A sebtében összedobált ruhákból kiválasztottam néhányat, majd felöltöztettem a fiamat, hogy elhagyhassuk a kórtermet. Az előtérbe érve elhúztam a számat mikor megláttam a rengeteg újságírót, akik az épület előtt szobroztak.
 - Porra! - csúszott ki a számon.
 - Kisfiam, ne beszélj csúnyán! - intett le anya. - Főleg ne a gyerek előtt.
 - Bocsánat - húztam be a nyakamat majd oda léptem a kórház egyik biztonsági őréhez és néhány mondat után kézen fogtam Junit.
 - Anya, ne maradj le, mert nem tudok rád is figyelni! - néztem hátra mire bólintott, hogy megértette.
  Az előző őr mellé csatlakozott még öt, így könnyebben eljutottunk az autómig. Miután biztonságban tudtam  a családomat, megköszöntem a férfiak segítségét és bepattanva az autómba, már indultam is.
 - Ez nagyon durva volt - sóhajtott fel anya. - Honnan szednek ennyi baromságot? Méghogy Irina megverte? - csóválta a fejét.
 - Hagyd rájuk, csak találgatnak - figyeltem az útra.
 - Amúgy ő hol van? - kérdezte feszülten.
 - Fotózásra kellett mennie - húztam el a számat.
 - Tudod, hogy soha nem szólok bele az életedbe, de ez így nem lesz jó - nézett rám. - Neked nem egy kirakatbábú kell, hanem egy feleség és egy anya egy személyben.
 - Anya, kérlek! - nyögtem fel, mert nem akartam vitatkozni.
 - Rendben, a te dolgod - tette fel a kezeit. - De ne mond majd, hogy nem szóltam.
 - Nem fogom - zártam le a témát.
  Végre haza érkeztünk. Feltűnt, hogy egy rakás autó áll Lola háza előtt, köztük Ikeré, Marcié és Pirrié.
 - Mi a fene van itt? - néztem kíváncsian át, de semmit nem láttam. Ahogy leparkoltam, Juni kiugrott és már szaladt is megkeresni kedvenc négylábú barátait. Anya besietett a házba, míg én felhívtam a barátomat.
 - Hola Iker!
 - Hola Cris! Mi újság? - hallottam meg a kapus fáradt hangját.
 - Most értünk haza és láttam, hogy Lolánál vagytok. Valami gond van?
 - Örülök, hogy jól vagytok - motyogta a kapus. - Nézd Cris, majd visszahívlak, mert most nem alkalmas - sóhajtott a készülékbe, de mielőtt kinyomhatta volna, meghallottam Lola elkeseredett hangját amint azt kiáltotta "Marco!"
 Döbbenten bámultam a kezemben lévő készülékre, de mivel nem volt merszem átmenni, így csak a nappaliban leülve figyeltem a szomszéd ház udvarát. Nem akartam elhinni, hogy annak ellenére, amit vele tett, még mindig az a szemét az első neki. Nem értettem, hogy hogy tudja még mindig szeretni azok után ahogy megalázta. Mert, hogy még mindig szereti, abban már biztos voltam, különben nem hallanám folyton az ő nevét a szájából.
 - Baj van? - szakított ki gyötrő gondolataim közül anya, mikor leült mellém.
 - Nem tudom - bambultam tovább. - Felhívtam Ikert, de lerázott, hogy nem alkalmas az időpont.
 - Reméljük nincs gond - motyogta maga elé a mellettem helyet foglaló.
 - Az ott Pirri! - ugrottam fel mikor megláttam a Dokit kijönni az ajtón. Hatalmas sprintet levágva futottam ki az utcára, hogy beszélni tudjak vele.
 - Doki! Doki! - kiabáltam neki, mire megállt a kocsija mellett és megvárta, míg beérem.
 - Jól van a fiad? - kérdezte köszönés helyett mikor kezet ráztunk.
 - Igen, már itthon van, de mi van Lolával? - néztem idegesen az öregre.
 - Csak a szokásos - húzta el a száját. - Kimerült és a hideg víz sem tett jót neki. Megfázott.Reménykedjünk, hogy a tüdőgyulladást megússza. Bolond nőszemély - mosolyodott el.
 - Mennyire vészes?
 - Megint nagyon magas láza volt, de néhány erősebb injekcióval sikerült lehúzni. Megnyugodhatsz, pár nap és már újra ugráltatni fog titeket - vigyorodott el.
 - Az jó - húztam én is mosolyra a számat, miközben mázsás súlyok gördültek le a mellkasomról.
 - Most már megyek, mert másoknak is szüksége van rám - búcsúzott el tőlem a Doki.
 - Rendben és köszi a felvilágosítást - ütöttem tenyeremmel az autó tetejére, mikor elindult.
  Ahogy visszaértem a házba, megcsörrent a telefonom és Iker neve villogott a kijelzőn.
 - Hola Capitan!
 - Bocs az előbbiért, de...
 - Tudok mindent, beszéltem Pirrivel - vágtam a szavába. - Hogy van?
 - Hála Istennek, már jobban - sóhajtotta megkönnyebbülve -, de azért nagyon durva volt.
 - El tudom képzelni, volt már szerencsém a lázas Lolához - nevettem fel keserűen.
 - Egyik pillanatban még félre beszél a láztól, a másikban meg Clarissenak magyaráz, hogy mit vegyen Benzema kislányának.
 - Megszületett Karim babája?
 - Ja, te nem is tudod. Igen, tegnap. Melia lett és csodaszép kislány - lágyult el a kapus hangja.
 - Akkor nem ez apjára ütött, vagy nem az övé - nevettem fel.
 - Idióta - mosolygott a telefonba a barátom.
 - Ki van még veled? - kérdeztem, mert a kíváncsiság majd kifúrta az oldalamat.
 - Csak Clar, és Marcelo. Sergio nincs itt - jelentette ki, mintha tudná, hogy ez érdekelt a legjobban. - Marci itt marad éjszakára is.
 - Minek? - kérdeztem nem túl kedvesen, miközben a homlokom ráncba szaladt.
 - Hogy figyeljen rá! - csattant fel Iker. - Mégis mit gondoltál, miért?
 - Bocs, csak...
 - Tudom, hogy miért kérdezted - sóhajtott fel a vonal túloldalán lévő. - Cris a te érdekedben mondom, hogy...
 - Ne Iker, nem kell a kioktatás! - szakítottam félbe.
 - Rendben. A te életed és én ezt tiszteletben tartom - jelentette ki.
 - Köszönöm - suttogtam hálásan. - Akkor azt mondod, hogy nem lett komolyabb baja?
 - Nem, legalábbis semmi olyan amit pár nap alatt nem lehetne kikúrálni.
 - Az jó - könnyebbültem meg. - Megmondanád neki...
 - Majd te megmondod - vágott közbe Iker. - Szerintem itt lenne az ideje, hogy megbeszéljétek a dolgaitokat, mert nem szeretném, ha megint kiállíttatnád magad. Felnőtt emberek vagytok, még ha néha nem is úgy viselkedtek, így biztos megtudjátok oldani.
  Nagyot nyeltem, mert eszembe jutott, hogy miket vágtam a lány fejéhez.
 - Megpróbáljuk - nyögtem ki. - Kösz, hogy visszahívtál - bámultam ki a fejemből.
 - Nincs mit - mosolyodott el Iker. - Most viszont leteszem, mert Sara vár és még Clarisset is haza kell vinnem.
 - Oké. Sok szerencsét holnapra.
 - Kösz - nevetett fel. - Furcsa lesz nélkületek, de miattatok nyerni fogunk - nyomott ki.
 Leültem a kanapéra és csak meredtem a semmibe. Vártam, hogy a rengeteg információ ami az utóbbi percben elborított, leülepedjen.
 - Minden oké? - éreztem meg anyám kezét a vállamon.
 - Persze, úgy néz ki, hogy csak megfázott a hideg vízben - tájékoztattam őt is a fejleményekről.
 - Szegény kislány! Akkor legjobb lesz, ha főzök neki egy finom levest, amit nektek is mindig csináltam, hogy gyorsabban meggyógyuljatok - cuppantott a fejemre majd elsietett a konyha felé. Mosolyogva néztem utána, de aztán hirtelen leolvadt az arcomról mikor eszembe jutott, hogy én milyen szerencsés vagyok, míg Lola nem. Nekem volt aki levest főzzön gyerekkoromban, míg neki anyukája sem volt. Nekem van egy tündéri kisfiam, neki pedig nem lehet gyereke. Igazságtalannak tartottam a sorsot, hogy ilyen szinten bünteti őt. Újra elszégyelltem magam mikor felrémlett előttem, hogy miket vágtam a fejéhez. Mentségként csak azt tudtam felhozni, hogy bántani akartam amiért annyira rideg volt velem, pedig nem érdemelte meg. Hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból, szemeimet lehunytam. Tudtam, hogy ezt az egészet én csesztem el, így nekem is kell rendbe hoznom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése