Ana
Arra ébredtem, hogy melegem van. Valami nem stimmelt velem. Ijedten nyitottam ki a szemeimet, hogy aztán körül nézve rájöjjek, nem a saját ágyamban fekszem. A fura érzés, ami miatt felébredtem nem akart elmúlni és mikor már teljesem kiröppent az álom a szememből, rájöttem, mi is zavart ennyire. Egy nekem nyomódó test árasztotta felém a hőt. Kimi! Kapcsoltam azonnal. Rémülten éreztem meg magamon a finn pilóta karjait, amik mint valami abroncs, úgy ölelték körbe a testemet. Megpróbáltam lefejteni magamról a kezeit, de nem igazán sikerült, mert csak még jobban magához húzott. A méregtől felbátorodva löktem le magamról a karját amire csak egy hangos horkantás volt a válasz. Az ágy felé fordultam és szemügyre vettem a férfit. Szinte semmit sem változott az évek alatt. Szőke tincsei kuszán keretezték az arcát. Ajka picit elnyílt és férfias morgást adott ki magából. A derekára csúszott takaró alól kilátszott a kidolgozott felsőteste. Közel sem volt olyan izmos, mint Cris. A portugál olyan volt hozzá képest, mint egy görög szobor. Miket is gondolok? - kaptam a fejemhez hirtelen. Miért hasonlítom őket össze? Elkaptam róla a tekintetemet, majd a bőröndömhöz léptem és tiszta ruhát vettem elő. Halkan csuktam be magam után a szoba ajtót, nehogy felébresszem a pilótát. Az este mutatott fürdőbe mentem és néhány perc alatt rendbe szedtem magam. Következő utam a gyerekeimhez vezetett. Megnyugodva néztem végig rajtuk. Látszott, hogy a hosszú út kifárasztotta őket, mert még mindig mélyen aludtak. Mosollyal az arcomon indultam el a konyha felé, ahol a ház úrnője már szorgosan készülődött.
- Jó reggelt! - köszöntem zavartan.
- Neked is Ana - mosolygott rám a nő. - Ilyen korán?
- Korán? - néztem a konyha falát díszítő órára. - Már tíz is elmúlt.
- Igaz, csak tudod nálunk mindenki szeret sokáig lustálkodni - kacsintott rám.
- Vettem észre - mosolyodtam el halványan.
- Kávét vagy teát?
- Teát, de megcsinálom én - álltam volna fel, de a vállaimnál fogva lenyomott.
- Te csak pihenj! A fiam eddigi elmesélése alapján sokat dolgozol, hogy eltartsd a gyerekeket.
Piros arccal ültem miközben tekintetemet az asztalterítő rénszarvasos mintájára szegeztem. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyit mondhatott el a finn a munkámról és rólam.
- Bocsáss meg, nem akartalak zavarba hozni - tette le elém a bögrét, amiben már ott gőzölgött a teám. Kihúzott egy széket és leült velem szemben.
- Mennyit mesélt? - néztem a szemébe, mert közben rájöttem, hogy semmi szégyellni valóm nincs.
- Nem sokat. Mikor felhívott össze-vissza beszélt majd közölte, hogy van két gyereke. Azt hittem hülyéskedik, vagy olyan részeg, hogy azt sem tudja mit beszél, de aztán rájöttem, hogy igazat mond. Azt is elmesélte, hogy megfenyegetett amire én közöltem vele, hogy ha haza jön egy hatalmas pofon fogja várni.
Akaratlanul is elmosolyodtam ahogy elképzeltem a jelenetet.
- Kedvesem - tette kezét az asztalon nyugvó kezemre. - Szeretnék rólad többet tudni - mondta kedvesen, mire összerezzentem. Nem tudtam, hogy hogy fogja fogadni a történetemet. Mintha látta volna az ettől való félelmemet, megszólalt. - Én nem foglak semmiért sem felelősségre vonni vagy lenézni. A te életed és csak te tudhatod, hogy min kellett keresztül menned az évek alatt. Én csak... - lábadtak könnybe a szemei és ettől nekem egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. - Szeretném, ha tudnád, hogy rám mindig számíthatsz, akárhogy is alakul ez a dolog köztetek a fiammal. Azt hiszem, így tudom a legjobban meghálálni neked, hogy megajándékoztál két ilyen gyönyörű unokával.
- Én nem... - szegtem fel a fejemet, de Paula egy intéssel belém fojtotta a szót.
- Nézd, azt nem ígérem, hogy Kimi ellenében is melléd állok, hiszen ő a fiam, de megpróbálom őt a helyes út felé terelni.
- Egy szóval sem kértem, hogy vesszen össze miattam a fiával...
- Megbeszéltük, hogy tegezel - szólt közbe nyugodt hangon - és nem azért mondtam, hogy megbántsalak.
- Nem bántottál meg csak tudod ez nekem még nagyon új, hogy valakivel ilyen nyíltan beszélhetek a dolgaimról - sütöttem le a tekintetemet.
- A szüleiddel sem tudsz erről beszélni? - kerekedtek el a szemei amik még nagyobbra nyíltak a döbbenettől, mikor elárultam neki, hogy ők már nem élnek.
- Sajnálom - csuklott el a hangja. - Akkor hogyan...
- Hogyan sikerült felnevelnem a törpéket?
- Igen. Nos így talán még jobban szeretném tudni, hogy hogyan csináltad végig ezt a néhány évet.
Elcsendesedtem, belemerültem a gondolataimba. Ahogy kibámultam az ablakon, valahogy elkapott egy érzés, hogy megosszam vele a vállamon nyugvó terhet.
- Nagyon fiatal voltam még, mikor meghaltak. A szülinapomra igyekeztek ajándékot venni, mikor... - nyeltem le a könnyeimet. - Azóta nem a szívem csücske ez a nap - nevettem fel erőltetetten. - Árvaházba kerültem, ahol találkoztam Mollyval. Ő volt az egyik nevelőm és később ő lett a pótmamám. Mindenben segített, ha ő nincs akkor már én sem vagyok - halkultam el. Néhány pillanatnyi csend után erőt vettem magamon és folytattam. - Tinédzser voltam, mikor megismertem Kimit. A Barcelonai győzelmét ünnepelte a barátaival. Én nem tudtam róla semmit, hogy ki ő, mi ő. Egyszerűen csak megfogott benne valami. Nem tudom, talán a kisugárzása vagy nem is tudom - vontam meg a vállamat. - A lényeg, hogy beleszerettem vagyis azt hiszem, hogy az volt, szerelem. Két hetet töltöttünk együtt. Ő...szóval - gyűrögettem az asztalterítő szélét zavartan - lehengerlő férfi volt. Aztán rájöttem, hogy valami nem stimmel és két gyors teszt elvégzése után már azt is tudtam, hogy mi. Gyereket vártam tőle. Megijedtem, de úgy voltam vele, hogy majd ő segít, így elmentem hozzá. Pechemre a felesége nyitott ajtót - húztam el a számat. - Akkor szembesültem vele, hogy nős.
- Istenem - sóhajtott fel Paula, majd fejét a kezei közé ejtette. - Még jobban megértem, hogy eltitkoltad őket. Mit csináltál aztán? - kérdezte remegő hangon.
- Úgy éreztem, hogy végem. Napokig sírtam a szobámban, nem ettem, meg akartam halni - meredtem ki az ablakon miközben a fejemben újra lejátszódtak a jelenetek.
- Miért gondoltad meg magad? - suttogta Paula megtört hangon.
- Molly miatt - mosolyodtam el halványan. - Tudod neki nem lehetett gyereke, így nem értette meg, hogy miért vagyok kétségbe esve. Felkarolt, úgy viselkedett velem, mintha az anyám lenne. Elmagyarázta, hogy már nem csak magamért vagyok felelős, hanem a kicsikért is. Végig velem volt, még a szülésre is bejött - árasztotta el a melegség a mellkasomat.
- Ő tudta?
- Mit, hogy Kimi Raikönnen a gyerekeim apja? Nem, senki nem tudta rajtam kívül - ráztam meg a fejemet.
- Dehát ez hatalmas teher lehetett egy olyan fiatal lánynak - pislogott rám döbbenten.
- Az volt, de az évek alatt hozzászoktam. Csak akkor bizonytalanodtam el, mikor Nico kezdett egyre jobban ráhasonlítani. Imádta az autókat és ösztönösen Kimi volt a kedvenc pilótája - sóhajtottam fel.
- Mégis hogy tudtad ezt feldolgozni? Túlélni?
- Hm... - gondolkodtam el. - Egy nap céltalanul sétáltam Barcelonában, mikor megállított egy férfi és munkát kínált a bárjában. Azt mondta, pont ilyen lányokat keres. Elutasítottam, mondván, hogy nem vagyok ribanc, de ő türelmesen elmagyarázta, hogy nem is ezt kéri tőlem. Adott három napot, hogy döntsek. Otthon leültem Mollyval és átbeszéltünk mindent. Nagyon kecsegtető ajánlat volt, főleg úgy, hogy lassan már pelenkára sem tellett. Ez volt a fő motiváció, így elfogadtam az ajánlatát és követtem Madridba. Leroy, a főnököm először meglepődött mikor meglátta a törpéket, de aztán rengeteget segített. Soha nem fogom tudni meghálálni neki amit értünk tett - sóhajtottam fel.
- Akkor te most...? - puhatolódzott óvatosan a nő.
- Sztriptíz táncos vagyok Madrid egyik legfelkapottabb klubjában - húztam ki magam büszkén.
- Ó - lepődött meg.
Az arcát néztem, mert azt hittem fintorogni fog, vagy egyszerűen csak közli velem, hogy tűnjek el a házából, de nem tette. Sőt, legnagyobb megrökönyödésemre megsimogatta az arcomat.
- Tisztellek és becsüllek érte, hogy ilyen körülmények közt is tisztességesen felnevelted a gyerekeket. És köszönöm azt is, hogy a névadásnál gondoltál a férjemre - csuklott el a hangja.
- Köszönöm. Amúgy pedig természetes, hogy finn nevet kaptak, hiszen félig meddig ők is azok. Szerettem volna, ha felnőtt korukban emlékezteti őket valami erre.
- Kérdezhetek még egy utolsót? - nézett rám kíváncsian.
- Nyugodtan.
- Ennyi éven át nem volt melletted egy férfi sem, aki segíthetett volna?
- Öhm... - pirultam el. - Eddig nem. Valahogy nem bíztam bennük.
- Teljesen érthető - mosolygott rám bátorítón. - De mit jelent az, hogy eddig?
- Mert most van valaki - haraptam be a számat idegesen.
- Ennek örülök - simított végig a karomon. - Megérdemled, hogy boldog legyél. Mert gondolom az vagy?
- Igen - suttogtam elpirulva. - Bár még nagyon az elején tartunk és még nem döntöttük el, hogy hogyan tálaljuk a médiának.
- Tehát akkor ő is egy híres ember - nézett rám kedvesen Paula. - Szabad tudni, hogy ki ő?
- Cristiano Ronaldo - adott választ helyettem egy mély hang a konyha ajtóból. Ijedten néztem Kimire, aki néhány lépésnyire állt tőlem villámló tekintettel, karjai közt a gyerekeinkkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése