2013. december 23., hétfő

A kor nem számít Huszadik rész

Corina

 - Nino, nem teheted ezt velem - néztem mérgesen a barátomra. - Megígérted, hogy elkísérsz.
 - Cor, tudom, de értsd meg, hogy mára tették át a megbeszélésemet a csapatorvossal. Inkább örülj neki, mert úgy néz ki, jövő héten már játszhatok.
 - Én örülök, de utálok egyedül menni bárhova is, főleg mióta úgy nézek ki, mint egy bálna.
 - Nem igaz, Cor - szólalt meg David is, akit éppen edzés után masszíroztam. - Gyönyörű vagy, mint mindig, nálad szebb kismamát még nem láttam - ontotta magából a bókokat, amit úgy megszoktam, hogy már nem is hozott zavarba.
 - Csitt, neked nem osztottam lapot - gyúrtam tovább a vádliját, de elmosolyodtam.
 - Mi a vita tárgya? - kapta fel a fejét Juan Mata, aki épp a telefonját bújta.
 - Cor az őrületbe kerget - nyafogott neki Nando. - Ultrahangra kéne mennie és úgy volt, hogy elkísérem, de reggel szóltak, hogy ma megvizsgálják a térdemet, lehet, hogy hétvégén már játszhatok, erre őnagysága bevágta a durcit - ölelt át.
 - Nem tudsz kiengesztelni - játszottam a sértődöttet.
 - Dehogynem - pislogott rám a nagy barna szemeivel bűntudatosan, mire elnevettem magam.
 - Oké, te nyertél! Ha ilyen szépen nézel, akkor nem tudok rád haragudni - hajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.
 - Mi nem kapunk? - emelte fel a fejét, Luiz.
 - Már miért kapnátok? - forgattam meg a szemeimet, de azért lehajoltam, ahogy a pocakom engedte és neki is adtam egyet az arcára. Vörös lett, mint a pipacs. Nando és Mata, nevetésbe törtek ki. Ezt a pillanatot választotta, Eden és Frank, hogy ők is tiszteletüket tegyék a szalonban.
 - Sziasztok! Mi ez a jó kedv? - néztek ránk kérdőn.
 - Ó, igazán semmi - vigyorgott Juan -, csak éppen pipacsot nevelünk a szalonban.
 - Hogy mi van? - néztek össze értetlenül.
 - David, kapott egy puszit, amitől elpirult - világosítottam fel őket, mire nevetni kezdtek.
 - Ne is foglalkozz velük. Minél öregebbek, annál hülyébbek - néztem a srácra, aki felült az asztalra és csak egy fehér törölköző takarta el előlem a testét. Mata összehúzott szemekkel nézett rám, majd kajánul elvigyorodott.
 - Akkor neked a fiatalabb pasik jönnek be? - kérdezte, mire rávágtam a mellkasára.
 - Ez nem volt szép - simogatta a kezem helyét.
 - Az nem volt szép, amit mondtál - nyújtottam rá a nyelvem.
 - Ha még egyszer kinyújtod, leharapom - hajolt közel hozzám és suttogta a fülembe. Döbbenten néztem rá.
 - Na de fiatalok, mi is itt vagyunk - lépett hozzám Frank, és átölelte a vállam. Nandora kaptam a tekintetem, aki kérdőn nézett rám. Ebben a pillanatban akkorát rúgott a lányom, hogy meg kellett támaszkodnom a masszőrágyban.
 - Aú! - szisszentem fel, mire öt férfi nézett rám riadt szemekkel.
 - Jól vagy? - kérdezték szinte egyszerre, mire bólintottam.
 - Jól, csak a kis csaj azt hiszi, hogy anyuci pocakja a Stamford Bridge - simítottam végig a pocakomon, ahol a benne lakó kis manóm éppen edzést tartott.
 - Szabad? - nézett rám Frank, és én bólintottam. Óvatosan csúsztatta a tenyerét a hasamra, majd mikor megérezte a pici lábak mozgását, elvigyorodott.
 - Olyan jó érzés. Luna és Isla is nyugodt gyerek volt, így keveset mozogtak. Christine örült is neki, hogy nem rúgták szét a belsőjét.
 - Na, ő nem egy nyugis baba. Örökmozgó, akár az... - ijedten haraptam a számba. Láttam, hogy várják, hogy befejezzem.
 - Akár az apja? Ezt akartad mondani ugye? - nézett rám Juan. Nem szóltam, csak elfordultam, mert a könnyek már csípték a szemem. Hiába, a terhesség átváltoztatott egy sírós bálnává. Nino karjait éreztem meg magam körül, mire az eddig visszatartott feszültség zokogás formájában robbant ki belőlem. Kb. öt percbe telt, mire abba tudtam hagyni. Elvettem egy felém nyújtott zsebkendőt és kifújtam az orrom. Próbáltam rendbe szedni magam, bár tudtam, hogy rémesen nézhetek ki.
 - Jobb? - nézett rám aggódva Nando.
 - Igen, és bocs fiúk, de a hormonjaim nem bírnak magukkal - eresztettem meg egy vérszegény mosolyt.
 - Cor - komolyodott el Juan arca -, miért akkora titok, hogy ki az apa? Talán ismerjük?
Ránéztem Ninora, aki bátorítóan rám mosolygott, majd szóban is támogatott.
 - Lehet, hogy jobb lesz, ha megtudják. Hidd el, nem fogják elmondani neki. Igaz srácok? - nézett a többiekre, akik esküre emelték a kezüket. Olyan viccesek voltak, hogy elnevettem magam, majd félve néztem rájuk.
 - Nagyon kérlek titeket, hogy ne ítéljetek el - mély levegőt vettem és az elejétől fogva elmeséltem mindent a négy férfinak akiket már a barátaimnak tartottam. Néha ránéztem az arcukra, ahol csak döbbenetet láttam, így a mondandóm végére már elég ideges voltam.
 - Tehát ha jól értem, Sergio Ramos a gyerek apja? - nézett rám Juan.
 - Igen, de ő nem tud róla és nem is szeretném, ha megtudná. Ugye megbízhatok bennetek?
Frank, Eden és David azonnal biztosított róla, hogy a titkom jó kezekben van. Juan viszont nem szólalt meg, csak hol Ninora, hol rám nézett.
 - Mondj már valamit! - fakadt ki a barátom.
 - Mit? Azt, hogy nem gondoltam volna, hogy Sesét, pont a legjobb barátja fogja elárulni? - Nando szemei tágra nyíltak. - De tudod mit? - folytatta Juan. - Megértelek és téged is - nézett rám. - Ramos tényleg nem nőtt még fel a feladathoz, hogy apa legyen. Végiggondolva a történteket, azért nem semmi lehetett, amikor reggel nem talált meg - vigyorodott el. - Vele még soha nem fordult elő, hogy kihasználják. Márpedig, ha úgy vesszük, akkor te azt tetted. Úgy megnéztem volna az arcát - röhögött fel. Értetlenül bámultam rá.
 - Akkor most nem mondod el neki? - kérdeztem.
 - Nem - jelentette ki. - Te megbíztál bennünk annyira, hogy megosztottad a titkodat velünk, így én biztosan nem fogok visszaélni vele.
Odaléptem hozzá és megöleltem.
 - Köszönöm - néztem a szemeibe, majd egy puszit adtam a szakállas arcára. Elpirult, mire Luiz nem tudta kihagyni és beszólt neki.
 - Hogy is volt azzal a pipacsneveléssel?
Mindannyian felnevettünk, majd Nando idegesen az órájára nézett.
 - Baszki, mennem kell, mert az orvos megnyúz, ha nem vagyok ott időben.
 Belepuszilt a hajamba, majd lelépett. Otthagyva engem a négy focistával és a gondommal, hogy hogy jutok el az orvoshoz.
 - Á, rohadt jó - morogtam.
 - Neked nem kéne ultrahangra menned? - mutatott rám Juan.
 - De - bólogattam.
 - Hát, akkor mire vársz? Kapd össze magad, mert majd mi elviszünk - vigyorodott el, ahogy a döbbent képemre nézett.
 - Komolyan eljönnétek velem?
 - Miért ne? - vonták meg a vállukat. - Jobb dolgunk most úgysincs. Amúgy is megígértük, hogy kapsz egy rakat apukát - somolyogtak. - Már pedig az apukák elszokták kísérni az anyukákat ilyen helyekre.
Széles mosoly terült szét az arcomon. Felvettem a kabátom és kézbe kaptam a táskám.
 - Mehetünk - mondtam, mire elindultunk a kocsihoz. Jókedvűen érkeztünk meg a rendelő elé.
 - Még egy vicc és bepisilek - törölgettem meg a szemem.
 - Akkor inkább megkomolyodunk - vigyorgott rám Frank. - Nincs kedvem hazáig szagolni a pisis bugyidat.
Muszáj volt hátba vágnom. Az épületben gyorsan megkerestem a WC-t, és használatba vettem. A négy bolond a falnak dőlve várt rám, nem kis feltűnést keltve.
 - Én sem jövök többet veletek - dohogtam, mikor már negyedszer álltunk meg fényképezkedni, és autogramot osztani.
 - Nyugi Cor - ölelt át Juan. - Ne idegeskedj, mert árt a babának - viháncolt tovább a többi nagyokossal, mintha az oviba lettek volna.
Végre az én nevemet mondták.
 - Az apuka is jön? - nézett rám a hölgy kedvesen, mire mind a négy fiú felállt, és mellém lépett.
 - Az apukák - javította ki Eden az idős nőt, aki csak tátogott, míg a fiúk bemasíroztak előttem a vizsgálóba. Elnézést kérőn mosolyogtam a hölgyre, majd én is beléptem. Nem várt látvány fogadott.
 -Hű, ezt nézd! 
- Azta! 
- Ez vajon mi? 
Ilyen és ehhez hasonló mondatok repkedtek a barátaim szájából. Majd bejött az orvosom, aki először furcsán végigmérte a fiúkat, majd mikor rájött, hogy kiket is lát a rendelőjében, előkapta a mobilját.
 - Corina, csinálna egy képet rólunk? - mutatott a focistákra, akik szívesen álltak be mellé. Mikor végre engem is észrevett, gyorsan felfektetett az asztalra. A fiúk mellém álltak és ámuldozva nézték a gépen megjelenő képet.
 - Na, itt is van a hercegnő - fordította feléjük a monitort. Persze én semmit sem láttam, mert mindent kitakartak előlem.
 - Hé, fiúk - szóltam rájuk, de nem figyeltek.
 - Nézd, de aranyos!
 - Szopja az ujját.
 - Az a lába vagy a keze?
 - Hasonlít Corra. Nem?
 - Fiúk! - kiáltottam rájuk, mire feleszméltek.
 - Bocsi, de olyan szép - néztek rám kiskutyaszemekkel, majd úgy álltak, hogy én is lássam őt. Tényleg szép volt. Tudom, hogy minden anya ezt mondja a gyerekéről, de ez így van jól.
 - Mikor is fog megszületni? - kérdezte Eden.
 - December huszonnegyedikére vagyok kiírva - vigyorogtam.
 - Ó, karácsonyi angyal lesz - mondta Juan.
 Elköszöntünk a dokitól, aki megígértette velem, hogy legközelebb is a fiúkkal jövök, mert hogy őt idézzem: "Ilyen vicces napja még nem volt, mióta praktizál."

1 megjegyzés:

  1. Hú anyu december 20. Nagyon tetszik van benne esemèny bőven misz hogy szünetelsz est is elolvasom mert nincs mit folytatnom...

    VálaszTörlés