2013. december 10., kedd

A kor nem számít Tizenharmadik rész

Iker

Átlépve az öltöző küszöbét érdekes látvány tárult elém. Marcelo állt a helyiség közepén és zaklatottan magyarázott valamit a többieknek.
 - Sziasztok! - köszöntem rájuk, mire rám kapták a tekintetüket, és egyszerre léptek hozzám köszönni.
 - Hola, Capitan! De jó hogy jössz! Te talán tudsz valamit - néztek rám kíváncsian.
 - Attól függ. Mi a gond? - ráncoltam össze a szemöldököm.
 - Te észre sem vetted? - támadott le a brazil.
 - De mit? - csattantam fel, most már mérgesen.
 - Eltűnt a Tündér - nyögte ki világfájdalommal az arcán, mire lefagytam.
 - Hogy érted, hogy eltűnt?
 - Úgy ahogy mondom. Napok óta nincs csoki - nyafogott Marcelo, mire nevetve megveregettem a vállát.
 - Biztos csak elfogyott neki, vagy beteg lett - bagatellizáltam el a dolgot.
 - Marcinak igaza van - nézett rám Cris is. - Egy hete már nincs az a megszokott rend és ha elfogy valami, nincs pótlás - húzta el a száját. Körülnéztem az öltözőben, és még ha nem is volt feltűnő, de tényleg meglátszott, hogy nem a megszokott kezek pakoltak össze.
 - Majd utánanézek - ígértem meg nekik, mire végre a dolgukkal kezdtek foglalkozni. Leültem Ramos mellé, aki mostanában elég csendes volt. Gyorsan átöltöztem, hogy legyen időm még benézni a takarítókhoz, hátha megtudom mi van Corinával. Amint bekötöttem a cipőmet, már mentem is. Kopogtattam, majd benyitottam. Egy idős, kicsit molett hölgy volt bent, érdeklődve nézett felém.
 - Segíthetek?
 - Igen. Nem tudja véletlenül, hogy mi lett a hölggyel, aki itt dolgozott ön előtt?
 - Ha jól tudom, felmondott - válaszolta, én pedig döbbenten néztem rá. - Nem miattam - kezdett mentegetőzni, de én már nem voltam kíváncsi a folytatásra. Siettem vissza az öltözőbe, hátha fel tudom még hívni edzés előtt. Hibásnak éreztem magam, mert mostanában nem nagyon beszéltünk, ugyanis lefoglalt a nyaralásunk tervezése. Bűntudatom támadt. Sajnos már nem volt időm a hívásra, mert elkezdődött az edzés. Az idő lassan vánszorgott. Mikor végre bemehettünk az öltözőbe, azonnal a telefonomért nyúltam, majd a folyosóra kilépve már tárcsáztam is a számot. Nagy sokára csörgött ki, de végre meghallottam a a hangját.
 - Hola, Iker! - köszönt nem túl boldogan.
 - Szia, Corina! Hova tűntél? Hiányolnak a fiúk, meg én is - tettem hozzá gyorsan.
 - Sajnálom - nyögte -, hidd el, így lesz a legjobb.
 - Sese miatt, igaz? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra.
 - Részben, de nincs semmi baj - mondta, de valahogy nem győzött meg.
 - Ha nincs gond, akkor miért hagytad itt a munkád? Azt mondtad, szereted csinálni. Akkor meg? Nem értelek... - vontam felelősségre.
 - Nézd, Iker - kezdte -, egyszer talán megértesz, de addig is remélem, hogy maradunk barátok. Csodálkozva hallgattam a szavait.
 - Cor, mi mindig barátok maradunk. Este átmegyek, és megbeszéljük, jó?
 Felnevetett, de nem boldogan.
 - Nehéz lesz, mert elköltöztem.
 - Mit csináltál? - akadtam ki.
 - Elköltöztem. Mond meg Sarának, hogy puszilom és vigyázzatok magatokra.
 Mielőtt bármit kérdezhettem volna még, kinyomott. Percekig álltam megkövülten, miközben a telefonomat bámultam. Elment, és nem is szólt nekünk, pedig azt hittem, hogy vagyunk annyira jóban. Mérges lettem rá. Hát jó, ha ő nem kér belőlünk, akkor nem erőltetem. Csalódottság vett erőt rajtam, de nem benne csalódtam, hanem magamban. Milyen barát vagyok én, hogy nem vettem észre a gondjait. Úgy lefoglalt a saját életem, hogy elhanyagoltam a barátaimat. Visszamentem az öltözőbe és lehuppantam Sergio mellé.
 - Hogy vagy? - kérdeztem tőle, mire furán nézett rám. Egy barátot hagytam elveszni, de a többit nem fogom.



Corina

 - Ez volt az utolsó doboz? - kérdezte Nando, miközben lepakolta a kezében lévő cuccokat.
 - Igen - néztem körül elégedetten az új házamban. Kicsi volt, de otthonos. Két szoba, amelyikből az egyiket gyerekszobának fogjuk átalakítani, amerikai konyhás nappali és egy fürdőszoba. Bőven elég lesz kettőnknek. Igaz, hogy még egyedül vagyok, de a bennem növögető élet előbb-utóbb megszületik és akkor már nem leszek egymagam. Mosolyogva simítottam végig a hasamon, mire Nando odalépett hozzám és átölelt.
 - Nem bántad meg, hogy eljöttél? - kérdezte meg már vagy századjára.
 - Utoljára mondom el, hogy nem - néztem a szemébe, hogy tudja, igazat mondok.
 - Még mindig nem akarod, hogy tudjon róla?
 - Nino! - csattantam fel, ami mostanában gyakran előfordult a hormonjaim miatt.
 - Oké, oké - tartotta fel a kezét. - Csak tudod szar érzés, mert ő is a barátom és nem jó érzés titkolózni előtte.
 - Megértelek, de te is érts meg engem. Nem hiányzik nekem egy nálam fiatalabb férfi az életembe, aki ráadásul még focista is. Szerinted mennyire szednének szét az újságírók, ha megtudnák, hogy Jesus után megint egy focistával jöttem össze, akik ráadásul csapattársak. A babáról már ne is beszéljünk. Nem akarom,  hogy bármi baja legyen a hülye firkászok miatt - láttam a szemén, hogy megértette az érveimet. - Ráadásul nem is szeretjük egymást - suttogtam alig hallhatóan. Nando magához húzott és átölelt. Erősen kapaszkodtam belé, mert nem maradt már más nekem, csak ő és Oli.
 - Úgy készülj, hogy holnap eljövök érted, és elviszlek egy igazi angol fociedzésre - vigyorgott.
 - Úgy csinálsz, mintha itt teljesen más lenne az edzés, mint Madridban, vagy bárhol a világon - forgattam meg a szemeimet.
 - Mert más is - vágta rá magabiztosan.
 - Ugyan miben? Itt nem futni kell, hanem seprűn repkedni, mint a Harry Potterben, vagy mi? - gúnyolódtam vele, mire elkapott és csiklandozni kezdett.
 - Ninnooo! - kiabáltam. - Engedj el, mert bepisilek - könyörögtem neki a nevetéstől levegő után kapkodva.
 - Fogsz még szemtelenkedni? - hagyta abba a kínzásom.
 - Ígérem, hogy nem - lihegtem, majd amilyen gyorsan csak tudtam elmentem WC-re.

 - Bolond vagy - közöltem vele, mikor végeztem. - Soha ilyen közel nem voltam ahhoz, hogy bepisiljek - néztem rá szemrehányóan, de ő csak kinevetett.
 - Érdekes hónapoknak nézünk elébe - somolygott rám, mire én is elvigyorodtam.
 - Az tuti. Míg el nem felejtem, légyszi, szólj Olinak hogy valamikor kísérjen el a nőgyógyászához, mert be kell jelentkeznem a baba miatt.
 Még mindig nehezen hittem el, hogy kisbabám lesz. A gondolatot már megszoktam, de néha azért elbizonytalanodtam, mégis hogyan fogom ezt végig csinálni, egyedül.
 Nando elköszönt és hazament, mert várta a családja. Ilyenkor egy kicsit féltékeny voltam rájuk, hogy ők ott vannak egymásnak, míg én egyedül vagyok. Gondolataimba merülve üldögéltem a konyhában, mikor megszólalt a telefonom. Meglepődve olvastam a hívó nevét, majd egy kis gondolkodási idő után felvettem. Jó volt hallani Iker hangját, és azt, ahogyan aggódott értem. Ráérzett a távozásom okára, de amikor közöltem vele, hogy elköltöztem, kiakadt. Úgy éreztem, itt az idő hogy lezárjam a régi életem, ezért egy "vigyázzatok magatokra" mondat után kinyomtam a telefonom. Végleg. Kivettem a SIM-kártyámat és a szemétbe hajítottam. Holnap veszek másikat. Új szám, új élet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése