Mikor kinyitottam a szemem, kezem ösztönösen simult a hasamra, majd rémülten néztem körül a szobában. Sehol senki. Megnyomtam a nővérhívó gombot, és vártam. Pár perc múlva nyílt az ajtó és egy nővér lépett be rajta, kezében egy kis csomaggal.
- Jó reggelt anyuka! - tette a kezeimbe a kisbabámat. - Nagyon jó kislány volt - mosolygott. - Egész eddig aludt, nem olyan régen ébredt fel. Most pedig megmutatom, hogyan kell megetetni - csacsogta vidáman és rutinos mozdulatokkal tette a mellemre a babámat, aki rögtön rákapott a cicimre és mohón enni kezdett. Elhomályosult szemekkel gyönyörködtem benne. Annyira tökéletes volt. Úgy éreztem magam, mintha a mennyországba kerültem volna. Mosolyogva néztem a szuszogó, fújtató kincsemet, aki nagyon megdolgozott azért, hogy a pocakja tele legyen.
Kopogásra kaptam fel a fejem, majd Olit és Nandot láttam belépni a szobámba. Olalla rögtön mellém lépett és megölelt, úgy, hogy ne zavarja meg a szoptatást. Nino csak egy puszit adott az arcomra és inkább leült az ajtó mellett található fotelbe.
- De gyönyörű - súgta Oli lelkesen. - Nehéz volt?
Mit lehet válaszolni erre? Hiszen ő is átélte, tudja, hogy amikor már a karunkba tartjuk a pocaklakónkat, minden fájdalom amit átéltünk, feledésbe merül.
- Kicsit - válaszoltam mosolyogva.
- Nando mesélte, hogy eléggé kivoltál.
Ránéztem a barátomra és rettenetesen hálás voltam neki.
- Még meg sem köszöntem - intéztem hozzá a szavaim -, hogy végig velem voltál.
- Ez csak természetes, Bebé, rám-ránk mindig számíthatsz, akármi történik.
Kicsi lányom elaludt a cicimen, így Oli elmagyarázta, hogy ilyenkor mit kell tennem. Jó érzés volt, hogy egy rutinos anyuka segít nekem eligazodni a babagondozás útvesztőiben. Sokáig beszélgettünk még, de aztán délután elküldtem őket, hiszen csak szenteste van és azt töltsék a gyerekeikkel. Angie, - mert magamban így becéztem a lányom - aludt. Tényleg nyugodt baba volt. Elmerengve gondoltam a jövőre, hogy miket fogunk együtt csinálni. Ebben az állapotban voltam, mikor pittyegett a telefonom. Kíváncsian nyitottam meg az SMS-t, majd elérzékenyülve olvastam az üzenetet.
"Nagyon boldog karácsonyt kívánunk és baromira hiányzol!" Iker és Sara
Könnyeimet nyelve írtam meg nekik a választ.
"Áldott, békés karácsonyt nektek is. Elmondhatatlanul hiányoztok ti is."
Felsóhajtottam, rányomtam a küldés gombra. Még alig tettem le a telefont, mikor újra megszólalt. Azt hittem, hogy a kapus írt vissza, de a szám széles mosolyra húzódott a feladó láttán.
"Sajnálom, hogy nem tudtunk már találkozni, de délben indult a gépem haza. Gratulálok az angyalkádhoz. Te kaptad a legszebb ajándékot a Jézuskától. Boldog karácsonyt! Januárban találkozunk. Juan Mata"
Ui: A lányod pont olyan gyönyörű, mint az anyukája. :D"
Utolsó mondatát olvasva elpirultam. Tudtam, hogy tetszem a spanyolnak, de nem gondoltam bele, hogy ebből bármi is lehetne köztünk. Sergio óta nem tudtam, csak barátként nézni a férfiakra. Hiányzott az őrült védő, a gyönyörű barna szemeivel. Ahogy Angiere néztem, rá kellett jönnöm, hogy tiszta apja. A szája, a hatalmas szemei, a vonásai, úgy cakkumpakk minden, mintha Ramos kicsinyített mása lenne, csak lányban, aki éppen hangosan adta a tudtomra, hogy újból megéhezett.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
- Végre itthon! - szálltam ki az autóból, melyet a barátnőm vezetett. Nino Angiet emelte ki a kocsiból, a babahordozóval együtt. Három nap után végre hazaengedtek. Reszketve nyitottam be a házba, hiszen innentől fogva már nekem kell egyedül megállnom a helyem. Belépve az ajtón nem várt meglepetés fogadott. Mindenhol lufik, virágok és ajándékcsomagok voltak.
- Hát ezek? - néztem Nandoékra.
- A fiúk, mikor megtudták, hogy megszületett a hercegnő, jó apa módjára elhalmozták ezzel-azzal - somolygott Fer.
- Komolyan? - néztem körbe, hiszen mindent beborítottak az ajándékok.
- Nagyon is - emelt fel egy plüsselefántot Nino. - A levél szerint ezt Demba Ba küldi a pici lánynak.
Vigyorogva vettem át tőle és simogattam meg a játékot. Hálásan gondoltam a csapatra, akiknek sokat köszönhetek.
- Azt üzenték, hogy mire felnő, igazi focistát nevelnek belőle - nevetett a csatár.
- Na még csak az kéne! - háborodtam fel.
- Úgysem tudod elkerülni, hogy ne legyen focisták közt - vigyorgott tovább. - Főleg, hogy a keresztapja az egyik legjobb - emelte ki a kisbabám a hordozóból és magához ölelte. - Ugye szépségem? Keriapu mindenre megtanít - gügyögött tovább Angienek.
- Te tiszta hülye vagy - mondtam , miközben elhomályosult szemekkel néztem, ahogy dédelgeti. Egy pillanatra elszomorodtam. Kár, hogy ezt nem az apja teszi, de gyorsan el is hessegettem a gondolatot a fejemből.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
Gyorsan teltek a napok. Már rutinosan tettem a dolgom a lányom körül. Etetés, pelenkázás, büfiztetés, alvás, fürdetés. Úgy teltek el az ünnepek, hogy fel sem fogtam. Mire észbe kaptam, már január volt és a fiúknak újra kezdődtek az edzések. Angie szépen fejlődött. Aranyos baba volt és mindig nagyon nyugodt. A fiúk - miután visszatértek a szünetről - nem győzték dajkálni. Hol Lampard, hol Cole, Luiz vagy Demba Ba kezéből vettem ki, mikor már órák óta ringatták. Nem is beszélve Nandoról és Matáról. Utóbbi az első pillanatban beleszeretett a hercegnőbe.
- Juan! - szóltam rá már vagy huszadszor. - Tedd már be a babakocsiba! Megszokja, hogy mindig kézben van, aztán ha elmentek, én fogok szívni vele - magyaráztam, miközben Frank vállát gyúrtam.
Mata kiskutyaszemekkel nézett rám, de mikor látta, hogy hajthatatlan vagyok, óvatosan letette kezéből a kicsit.
- Jól van na - morogta. - Nem kell mindjárt leharapni a fejem. Pedig olyan jól elvoltunk - nézett mosolyogva a kislányra. - Imádom az illatát - jelentette ki pár perc múlva, mire elmosolyodtam.
- Én is - feleltem megenyhülve.
- Ha felnő, feleségül veszem - jelentette ki David.
- Nem leszel egy kicsit öreg hozzá? - kérdezte Frank.
- Nem, pont jó lesz nekem.
- Ahhoz még nekünk is lesz egy két szavunk - nézett egymásra Nino és Mata. - Még véletlenül sem megy focistához - jelentették ki, mire elhűlve néztem rájuk.
- Most mi van? - értetlenkedtek. - Jól ismerjük a fajtájukat - vigyorodtak el. Én pedig elnevettem magam . Hercegnőm meghallotta és ő is mosolyra húzta a száját.
- De szép - mutattak rá a fiúk elolvadva, majd Nando gyors reflexeinek köszönhetően csinált róla egy képet és már meg is osztotta twitteren.
"Az én gyönyörű keresztlányom. Reszkessetek fiúk, mert egyszer felnövök!" - írta a kép alá.
Mire végeztem Frank gyúrásával, Angie már megint kézben volt. Lemondó sóhajjal vettem tudomásul, hogy nem tehetek ellene semmit. Az én kisbabám egy igazi, elkényeztetett hercegnő lesz.
- Észrevetted, hogy bebarnult a szeme? - nézett rám Juan, jelentőségteljesen. Bólintottam, de nem válaszoltam inkább úgy tettem, mintha David masszírozása kötné le a figyelmem.
- Tiszta apja - bökte végre ki.
- Tudom - sóhajtottam fel, hisz napokkal ezelőtt vettem én is észre, hogy Angie szeme olyan barna lett, mint az apjáé. Így még jobban hasonlított Sergiora. Egy ideig hallgatásba burkolóztunk, majd életem értelme jelezte, hogy éhes. A külön erre az alkalomra kapott paraván mögé léptem, ahol egy kényelmes hintaszék várt. A paravánt a fiúk csináltatták nekem. Egy hatalmas Chelsea jel díszelgett rajta. Kényelmesen elhelyezkedtem és a mellemre tettem a lányomat. A fiúk addig kint, a legközelebbi meccset elemezték ki, és én hallgattam a beszélgetésüket, miközben Angie szuszogva, hatalmasakat nyelve szopizott. Olyan meghitt és nyugodt volt minden, mégis hiányzott valami. Hiányzott az otthonom, hiányoztak a barátaim, Sara és Iker, Lucy, Do, Caro és persze Ramos, de ezt a világért sem vallottam volna be senkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése