Sergio
Mire észbe kaptunk, már felöltözve ült köztünk a lány. Haját összefonta, de még így is gyönyörű volt. Marceloék ki akarták sajátítani, de mi nem hagytuk. Egyre több szék került az asztal köré, ahol ült. Én csak néztem, ahogy nevetgél a többiekkel. Édesen kislányos volt, mégis volt valami a szemében, ami azt sugallta nekem, hogy ez a lány már sokat tapasztalt, az élet rossz oldalából. Éreztem, hogy nem teljesen engedi el magát köztünk. Talán feszélyezte a sok férfi, vagy mert nem ismert minket, nem tudom. Cris idétlen beszólásain sem akadt ki, ami jó pont neki. Volt valaki, aki viszont engem idegesített. Neymar, úgy ölelgette Anát, mintha a tulajdona lenne. Ő pedig bújt hozzá. Nem tudom, hogy miért, de mintha féltékeny lennék rá. Miért teheti ő meg, én pedig nem. Én is a karjaimban akarom tartani és beszívni az illatát az orromba, hogy közel érezzem magamhoz, hogy megcsó... Na jó, ezt most kell befejeznem. Nem is ismerem ezt a lányt, máris érzéseket akarok táplálni felé? Mintha a gondolataimban olvasna, Benzema, rá kérdezett a dologra.
- Naaa, neki miért szabad ilyet? - mutatott rá, az összebújt párosra.
A brazil megint magyarázni kezdte a fiú és lány közti barátságot.
- Hát nem tudom, én nem nagyon hiszek ebben a dologban - morogtam el, amit erről gondoltam. - Előbb utóbb, az egyik úgyis többet fog érezni barátságnál.
Nem kellett volna ezt felhoznom, mert innentől a brazil azt ecsetelte, hogy ő is szerelmes volt a lányba, de mégis inkább barátok maradtak, és hogy Ana, mindenben segített neki. Irigyelni kezdtem a kisfiút.
Ana bejelentette, hogy mennie kéne, amit mi egyöntetűen leszavaztunk. Észre sem vettük, annyira lekötött minket a megismerése, hogy még bulizni is elfelejtettünk. Kérdésekkel bombáztuk, amikre ő készségesen válaszolgatott. Roninak köszönhetően még a melltartó méretét is megtudtuk. Ami engem letaglózott, az a kora volt, de ahogy körül néztem, nem csak én lepődtem meg a fiatalságán. Marcelo a táncról kérdezte, amit, mint megtudtuk, három éve csinál. Egy pofonnal felért, mikor Iker kérdésére válaszolva, elmondta, hogy árvaházban nőtt fel, mert a szüleit korán elvesztette. Teljesen lezsibbadtam. Árvaház? Elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehetett család nélkül felnőni. Mellettem mindig ott voltak a szüleim és a testvéreim. Milyen élete lehetett ott? Mégse panaszkodik, pedig látom a szemében a fájdalmat, hiába próbálja leplezni.
- Nem nehéz? - kérdeztem tőle.
- Eleinte az volt, de volt egy nevelőm, Molly. Ő olyan nekem, mint egy pót-anya. Mindenben segít, a mai napig mellettem van és támogat.
Hallgattam, hogy milyen szeretettel beszél erről a nőről, és megértettem, hogy neki csak ez az egy, úgymond, családtagja van. Elhatároztam, hogy elviszem hozzánk, ha engedi, megmutatom, hogy milyen egy igazi nagy család. Tudom, hogy Anát mindenki szeretni fogja, anya, apa és a tesóim is.
- Van barátod? - persze, hogy Cris nem bírt magával.
- Nincs - jött a meglepő válasz.
- Egy ilyen lánynak nincs senkije? - értetlenkedett, Benzema.
- Nincs - pirult el -, pedig még főzni is tudok.
- Tudsz főzni? - Cris azonnal rávetette magát. Letérdelt elé és megkérte a kezét.
- Állj be a sorba Roni, mert mi is itt vagyunk - mondtam neki félig nevetve, félig morcosan.
- Mikor kóstolhatjuk meg a főztödet? - kérdezte Marcelo, miután meghallgattuk Neymar kiselőadását, Ana főzési tudományáról.
Meglepődött, de aztán kedvesen meginvitált minket szombatra. Már most alig vártam a napot. Ana felállt és búcsúzkodni kezdett. Neymar kikísérte az autóig. A konyhaablakból néztem őket. Nem égett a villany, így ők nem láttak engem. Beszélgettek még egy kicsit és én láttam a lány arcán az érzelmek teljes skáláját. Örömet, bánatot, fájdalmat, keserűséget. Jó lenne tudni, hogy miről beszélgetnek. Ölelkezve álltak egy ideig. Sóhajtva néztem kettősüket.
- Tetszik neked - nem kérdezte, inkább megállapította Iker, miután belépett a konyhába. Annyira a gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem, így megugrottam a hangjára.
- A frászt hoztad rám! - néztem rá mérgesen.
- Ne terelj!
- Nem terelek. Tényleg megijedtem.
- Ma még válaszolsz?
- Igen, igen tetszik - sóhajtottam, majd végig néztem, ahogy beszáll az autóba a gorillák mellé és elmegy.
- Nem csodálom, tényleg jó nő és ráadásul kedves, főzni is tud állítólag, de ezt lecsekkoljuk majd szombaton - kacsintott rám. - De figyelj oda, mert Crisnek is bejön.
- Roninak, ott van Irina - durrogtam.
- Attól még tetszik neki. Nagyon. Különben, nem csinálna minden mondatával bolondot magából.
Végig gondoltam és rá kellett jönnöm, hogy igaza van. A portugálnak tényleg tetszik a lány. Egész este a zavarát próbálta leplezni az idióta viselkedésével.
- Nekem kell ez a lány - néztem Ikerre komolyan.
- Milyen lányról van szó? - állt meg az ajtóban Marcelo.
- Nem ismered - szereltem le sikeresen.
- Akkor oké - vont vállat, majd Ikerhez intézte a szavait. - Jöttem szólni, hogy mindenki lelépett, aki még tudott állni a lábán. Aki meg nem, azt felvittük Benzemával a vendégszobákba.
- Köszi - mosolyodott el az ünnepelt.
- Elfáradtam - közöltem a többiekkel, miközben elnyomtam egy ásítást. Elbúcsúztam a kapustól és bongyor barátomtól. Gyalog indultam útnak, hisz csak egy utcányira voltam és addig is bele tudtam merülni a gondolataimba. Jól esett az egyedül lét. Sok minden történt az elmúlt napokban, de a legfontosabb, hogy megismertem, Anabellt. Ahogy a lányra gondoltam, még a hangulatom is jobb lett. Miután hazaértem, zuhanyzás után bevetődtem az ágyamba és terveket kezdtem szövögetni, Ana meghódítására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése