Corina
A munkámba temetkeztem, csak hogy ne kelljen a védővel töltött éjszakára gondolnom, melynek képei a legváratlanabb pillanatokban jelentek meg az elmémben. Láttam a szemeit, amik vágytól elhomályosulva néznek végig rajtam, a száját ahogy bebarangolja a testemet, és az ő a testét ahogy az enyémnek feszül. Minden szabad pillanatomban rá gondoltam. Éreztem, hogy kezdek többet érezni iránta, márpedig azt nem akartam. Iker kedves volt velem. Nem kérdezett semmit, de a viselkedéséből éreztem, hogy mindent tud. Barátnőim csak kinevettek, mikor elmeséltem nekik a történteket. Szerintük már ideje volt, hogy valaki kipókhálózzon. Nem értették meg, hogy mit jelent ez a számomra. Az éjszaka óta nem volt kedvem bulizni menni a lányokkal, nehogy összefussak vele. Kétszer is járt a házamnál, de nem nyitottam ajtót. Nem akartam hallgatni a magyarázkodását. Az idegenszámos telefonokat pedig nem vettem fel. Próbáltam kizárni őt a fejemből, és nem minden pillanatban arra gondolni hogy milyen jó volt vele.
Körülbelül két hónappal a történtek után az öltözőt mostam fel, mikor megszédültem. Biztosan hirtelen mozdultam - gondoltam, de aztán újra végighullámzott rajtam egy furcsa érzés, majd erős hányinger tört rám. A WC csésze fölé hajolva adtam ki magamból mindent.
- Mi a nyavalya van velem? - kérdeztem a tükörképemtől, miközben próbáltam rendbe tenni a külsőmet. Kicsi korom óta volt bennem egy bizonyos fokú hipochonderiség, így érthető volt, hogy megijedtem. Telefonomhoz kaptam és azonnal tárcsáztam az orvosom. Délutánra be is írt a naptárába. hiszen tudta, hogyha nem fogad ma, akkor egész éjjel kattogni fogok a legbrutálisabb betegségeken. Alig vártam, hogy végre leteljen a műszakom és megtudjam, hogy mi lehet a bajom.
Belépve a rendelőbe, Maria, az asszisztensnő már mosolyogva köszöntött.
- Corina, drága, már mehet is - mutatott az ajtóra. Bekopogtam, majd mikor meghallottam Dr. Suarez hangját, bementem.
- Gyere, Cor! - mosolygott rám az idős doktor, aki már gyerekkorom óta ismer és kezel. Hellyel kínált, majd feltette a rutinkérdéseit, amikre én szépen sorban válaszoltam.
- Muszáj megkérdeznem még valamit - nézett rám. - Mikor volt utoljára szexuális kapcsolatod?
Elkerekedett szemekkel néztem rá, mert nem értettem miért fontos ez.
- Cor, a tüneteid alapján, akár terhes is lehetsz - magyarázta, mire lesápadtam.
- Két...két hónapja - nyögtem ki.
- Azóta volt vérzésed?
Mikor ebbe belegondoltam, rájöttem, annyira lekötött, hogy elfelejtsem Ramost, hogy észre sem vettem, hogy kimaradt. Megszólalni sem tudtam, így csak megráztam a fejem.
- Akkor először megcsinálunk egy tesztet és ha az negatív, akkor tovább keressük a baj forrását - felemelte a telefont és valamit mondott Marianak, aki pár perc múlva meg is jelent, kezében egy kis dobozzal.
- Gyere kedvesem - szólt hozzám, én pedig, mint valami holdkóros, követtem őt. Elkísért a fürdőszobáig, majd odaadta a dobozt.
- Tudod hogy kell használni? - kérdezte, mire bólintottam. Jesus feleségeként minden vágyam egy gyerek volt, de hiába próbálkoztunk, nem jött össze a baba. Rutinos mozdulatokkal csináltam meg a tesztet, majd lecsúsztam a fal mellett, úgy vártam az eredményt. Az a pár perc teljesen kiesett, mert arra eszméltem, hogy Maria kopog az ajtón.
- Corina jól vagy? Nincs semmi baj?
- Jól vagyok - nyögtem fel rekedt hangon, majd felálltam és kinyitottam az ajtót. Nem mertem a csíkokra nézni. Maria észrevette rajtam a félelmet, mert megnyugtatólag rátette a kezét a karomra.
- Nézzem meg én? - kérdezte, mire bólintottam. Felé fordultam és úgy próbáltam leolvasni az arcáról az eredményt, de nem sikerült.
Nem lehetek ennyire gyáva - morogtam magamnak, és kinyújtottam a kezem a teszttért. Lassan emeltem rá a tekintetemet, hogy annál gyorsabban kapjam el róla. Két csík. Két kibaszott csík virított rajta.
- Uramisten! - kaptam a számhoz a kezem. - Terhes vagyok - suttogtam.
- Igen - bólintott rá az előttem álló nő is, és átölelt. - Gratulálok Cor, kisbabád lesz.
Kisbabám lesz - visszhangzott a fejemben még órák múlva is, miután hazatértem az orvostól, aki különböző vizsgálatokra jegyzett elő. Még mindig nehezen hittem el, hogy mostantól fenekestől fel fog fordulni az életem. Ültem a kanapén, és csak bámultam magam elé.
- Mi lesz most? - kérdeztem önmagamtól, de teljesen tanácstalan voltam. - Beszélnem kéne Ramossal - jött a kósza ötlet, és mielőtt meggondolhattam volna magam, tárcsáztam az Ikertől kapott számot, amit azért adott, hátha megtudjuk beszélni a köztünk történteket. Kicsöngött és engem elöntött a verejték. Mit mondjak neki? - tanakodtam, de mielőtt bármit kitalálhattam volna, felvették a túloldalon.
- Hola, ez Sergio Ramos telefonja - szólt bele egy vidám női hang. - A szexis védő, most nem ér rá, mert zuhanyozik - csacsogta tovább.
- Hola ... - nyögtem ki nagy nehezen.
- Mit mondhatok, ki kereste?
- Én... - nem tudtam tovább mondani, mert a könnyeim patakokban indultak el az arcomon. A legegyszerűbb megoldást választottam, kinyomtam a telefont. Bőgve öleltem magamhoz a díszpárnámat.
- Hülye hormonok - zokogtam, de tudtam, hogy ez csak kifogás. Újra megalázva éreztem magam. Próbáltam rendbe szedni a gondolataimat. Ami számomra kézenfekvő volt, hogy ezek után nem fogom elmondani Ramosnak, hogy babát várok. Elvetetni nem fogom, hiszen már évek óta vágytam egy gyerekre. Arra is rá kellett jönnöm, hogy sokáig nem titkolhatom, mert lassan látszódni fog. Ott kell hagynom a munkámat, mivel Iker rögtön kiszúrná, hogy mi a helyzet, és elmondaná a védőnek.
- El kell tűnnöm - sóhajtottam fel. - De hova menjek? - nem ismerek túl sok embert. A szüleimnek nem akarom megmondani, mert akkor megint jönne a hegyibeszéd, amúgy sem vagyunk jóban, mióta Jesust választottam helyettük. Hátradőltem a kanapén és számba vettem minden lehetőséget. Aztán beugrott egy név és egy arc. Azonnal tárcsáztam, meg sem nézve, hogy mennyi az idő.
- Hola! - szólt bele egy álmos hang a túloldalon, nekem pedig leesett, hogy álmából vertem fel az illetőt.
- Hola, Nino - suttogtam bele én is. Hallottam a hangján, hogy egy pillanat alatt éber lett.
- Bebé?! Mi a baj? - érzett rá rögtön.
- Hülyeséget csináltam, lefeküdtem Ramossal... - nem hagyta, hogy befejezzem, mert felkuncogott.
- Ez volt olyan fontos? Egészségetekre! Bár ha a beleegyezésem kell, arról már lecsúsztál gondolom - nevetett még mindig, mire felforrt az agyvizem.
- Nando! - kiabáltam vele. - Ez nem vicces! Terhes vagyok, baszd meg! - a nevetését, mintha elvágták volna.
- Hogy... mi van.. Bebé?
- Terhes vagyok - mondtam el neki újra halkabban.
- Ez biztos?
- Igen - bólintottam, bár ezt ő nem láthatta. - Ma voltam orvosnál.
Hallottam a sóhaját, majd pár szót, amit gondolom Olallához intézett.
- Sese tudja?
- Nem - rémültem meg. - Nem is akarom, hogy tudja.
- De Bebé... - kezdte volna, de belefojtottam a szót.
- El akartam mondani neki, de... - és itt elmeséltem neki a telefont.
- Idióta barom - szitkozódott, majd újra hozzám intézte a kérdését. - Mit segíthetek?
Végiggondoltam hogy mit is akarok, aztán egy óriási sóhaj után kiböktem.
- Nino, hozzátok költözhetnék?
Döbbent csend volt a válasz, majd Olalla hangját hallottam meg, aki szerintem végig hallotta a beszélgetésünket.
- Add ide! - mondta a férjének, majd már a fülemnél hallottam a hangját. - Szia Cor! Pakolj és gyere!
Ezt szeretem benne. Soha nem orrolt rám, sőt elfogadta, hogy Torressel engem is megkapott, mintha egyet fizet, kettőt vihet akcióba lettünk volna.
- Mikor tudsz jönni?
Felnevettem és óriási kövek gördültek le a szívemről.
- Ha mindent elintézek, szerintem egy-másfél hét - gondolkodtam hangosan.
- Előtte hívj fel, és kimegyek érted. Ne izgulj, minden rendben lesz - nyugtatott meg egy pillanat alatt.
- Köszi Oli - sírtam el újra magam.
- Második hónap? - hallottam a hangját és a lelki szemeim előtt láttam, ahogy mosolyog.
- Igen, honnan tudod? - szipogtam.
- A sírásból. Tudod, hogy mennyit bőgtem Norával és Leoval?
Elmosolyodtam, ahogy a gyerekekre gondoltam. Imádtam őket, bár keveset találkoztunk.
- Még egyszer köszönöm! - hálálkodtam nekik, aztán elköszöntünk és abban maradtunk, hogy elintézem a dolgaimat Madridban, majd átköltözök hozzájuk Angliába. Már nem is láttam olyan kilátástalannak a jövőmet. Egyetlen dologtól tartottam a szigetországban, mégpedig a volt férjemtől, aki szintén ott él. Azért Manchester és London közt elég nagy a távolság. Ezzel nyugtattam magam, majd elmentem aludni a mai kimerítő nap után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése