Lola
Túl vagyunk már két újabb győzelmen. A fiúk lassan, de kezdenek észhez térni. Fáradtak, ez látszik rajtuk, így pont jókor fog jönni a szünet. Tíz nap múlva lesz csak a következő meccsünk Franciaországban. A PSG. ellen lépünk pályára egy barátságos mérkőzésen. Kíváncsi leszek, hogy mennyire tudjuk bevenni a zlatanizmus fellegvárát. Viszont addig is a nyakamba szakadt a karácsony és a szilveszter. Úgy döntöttem, hogy a szeretet ünnepét otthon töltöm apámmal, míg a szilvesztert a csapatom döntése alapján a Crisnél tartandó bulin fogom ünnepelni.
Nehéz szívvel pakoltam össze a bőröndömbe, hogy hazautazzak, de talán nekem is jót fog tenni a környezetváltozás. Mostanában túl sokat gondolok egy bizonyos barna szempárra és az ahhoz tartozó férfira. Már az álmaimba is befészkelte magát.
- Lolita? - hallottam meg keresztapám hangját, aki a tőlem kapott kulccsal a kezében sétál felém. - Azt hittem, hogy valami baj van - mért végig aggódva. - Csöngettem, de nem nyitottál ajtót.
- Nem hallottam - vontam meg a vállam, majd megöleltem.
- Kész vagy? - nézett a bőröndömre, ami nem akart engedelmeskedni, így muszáj volt ráülnöm, hogy be tudjam zárni.
- Aha - vigyorogtam győzedelmesen. - Mehetünk - ugráltam utána a lépcsőn, ahol ő már a csomagommal a kezében caplatott lefelé.
- Mankóidat hozzam? - nyúlt a két gyűlölt darab után.
- Még csak az kéne - háborogtam. - Hála istennek már nem kellenek. Pirri megígérte, hogy szilveszterre már leveszi ezt az otromba csizmát - ütögettem meg a gipszem, amin a fiúk aláírásai és idióta rajzai voltak.
- Gyorsan gyógyulsz - jelentette ki a bácsikám. - Biztos sokat pihentél - somolygott rám.
- Ne is mond - sóhajtottam fel. - Rohadtul hiányzik már a pálya és a foci. Nem is tudom, hogy Khedira vagy Varane hogy bírja ki, hogy hónapokig nem játszhat. Bár beszéltem Varane orvosával aki megnyugtatott, hogy lassan bevethető lesz a srác. Kíváncsi leszek a teljesítményére - morfondíroztam halkan.
- Ne várj tőle azonnali csodát - figyelmeztetett keresztapám. - Se Varantól, se magadtól.
- Tudom, hogy idő míg visszaszokik az ember, de a türelem a második nevem - vigyorogtam az előttem megállóra negédesen.
- Na persze - forgatta meg a szemeit Flo bácsi, de nem szólt semmit. Beültünk az autójába és meg sem álltunk a repülőtérig.
- Vigyázz magadra! - búcsúzott el tőlem az autóban, mert nem akartunk lesifotósokba ütközni. Eddig sikerült titokban tartani a köztünk lévő családi köteléket és szerettük volna, ha ez így is marad.
- Te meg a klubbra - vigyorogtam rá megszállott módjára.
- Te lány, neked agyadra ment a foci, ahelyett, hogy...
Belefojtottam a mondatot, mert nem volt kedvem egy újabb kiselőadáshoz.
- A foci az én életem - néztem rá komoran, majd kiszálltam. - Köszönöm a fuvart - csuktam be a csomagtartót, miután kivettem a bőröndömet. Keresztapu nem szólt semmit, csak bólintott és beindítva az autót, otthagyott. Megkerestem a beszállókapumat és becsekkoltam. Egy óra múlva már a gépen, az ülésemben hátradőlve vártam, hogy az ünnepekre megérkezzek Brazíliába.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
Újra itthon - dobtam el magam a kanapémon, a bőröndömet az előszobában hagyva. Fáradtan hunytam le a szemeimet. Lehet, hogy más kipiheni magát az ünnepek alatt, de az nem én vagyok. Apámmal ebben a pár napban sportot űztünk egymás csesztetéséből, de azért voltak jó pillanataim is. meglátogattam a volt csapatomat, ahol kitörő lelkesedéssel fogadtak és azt kérdezgették, mikor térek vissza hozzájuk. Jól esett, hogy hiányzom nekik. Találkoztam Neymarral is, akivel egy nagyon hosszú és intenzív éjszakát töltöttünk el együtt egy szállodában.
Telefonom hangos zümmögésbe kezdett. Elgyötört képpel halásztam elő a kistáskámból. A képernyőre nézve értetlenül álltam a hívó előtt. Megnyomtam a zöld gombot és kíváncsian beleszóltam.
- Hola Doki! Baj van? - lövésem sem volt róla, miért hív.
- Seňorita Faria - hallottam meg Pirri hangját a vonal másik feléről. - Nincs semmi gond, csak szerettem volna megkérdezni, hogy merre van?
- Már itthon. Miért? - ültem ffel most már kicsit idegesen.
- Az jó. Szóval arról lenne szó, hogy megbeszéltük, hogy holnap leveszem a gipszet... és...
- Igen, - türelmetlenkedtem.
- Karácsonyra a gyerekeimtől kaptunk egy wellness hétvégét, ami holnaptól lenne aktuális. Szóval arra gondoltam, hogy ha ráérne, akkor még ma levenném a csizmáját - fújta ki a levegőt.
- És ezt miért ilyen félve mondod Pirri?
- Nem tudtam, hogy zavarom-e az ünnepek miatt.
- Nem zavarsz - sóhajtottam fel, mert ő nem tudhatta, hogy a hátam közepére sem kívánom az ünnepeket. - Mikorra menjek?
- Ha nem gond, akkor minél hamarabb, hogy még be is tudjak pakolni - mosolyodott el a telefonba.
- Negyed óra és ott vagyok - álltam fel a kanapéról és kinyomtam a mobilt, de azzal a lendülettel már hívtam is a taxi állomást. Pár perc múlva már le is parkolt egy autó a házam előtt. A pasas nagyon segítőkész volt. A kocsiba beülve már tudtam, hogy miért. Mindenhonnan a csapatom logója, focistái néztek le rám. Hatalmas fan volt a férfi. Azonnal tudta, hogy ki vagyok. Sőt azt is elmesélte, hogy mikor befutott a hívásom, lefizette a soronkövetkező munkatársát, csakhogy ő fuvarozhasson engem.
Akár meg is ijedhettem volna tőle, de az orrom alá nyomott egy képet, amin a felesége volt és a két fia, talpig Reál mezben.
- Ők a jövő generációja - mondta büszkén. - Azért dolgozom az ünnepek alatt is, hogy fizetni tudjam nekik az edzést, de megéri, mert ha felnőnek ők lesznek a legjobb Blancok - dagadt a melle a büszkeségtől és én most először éreztem, hogy valami hiányzik az életemből.
- Megjöttünk - mutatott a stadionra. Előkapartam a pénztárcámat és busás borravalót akartam neki adni, amit nem fogadott el.
- Inkább két kérésem lenne - pislogott rám zavartan.
- Hallgatom - mosolyogtam rá biztatón.
- Aláírná a fiaimnak? - nyújtott felém két, csapat fotót, amit szívesen meg is tettem.
- És a másik?
Átnyújtott egy névjegyet és csak utána szólalt meg.
- Ha taxit hív, kérjen mindig engem - nézett rám esdeklőn, mire elvettem tőle a papírt és a táskámba csúsztattam.
- Rendben Diego - egyeztem bele -, de miért jó az magának?
- Mert ha elmesélem a gyerekeimnek, hogy önt furikázom, fontos ember leszek a szemükben - válaszolt őszintén.
- Higgye el, anélkül is maga a legfontosabb nekik - mondtam és egy intés után bebicegtem a bejáraton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése