Sziasztok!
Mint a címből is láthatjátok, megérkeztem az új történettel. Remélem, hogy tetszeni fog nektek. :D
Pusszancs: Dolores
Kendra
- Mert téged nem érdekel senki magadon kívül! - csattant fel a férfi hangja a szomszéd szobából. Ránéztem az előttem ülő, megszeppent kisfiúra, aki még a játékait is elejtette és értetlenül fordult az ajtó felé, ahonnan az apja dühös hangját hallotta.
- Gyere Juni - kaptam fel a kicsit a földről. - Most elmegyünk sétálni - bújtattam a cipőbe lábait és adtam rá egy melegebb felsőt.
- Apa? - nézett rám könnyes szemekkel az ajtóra mutatva.
- Apa most nem jön - ráztam meg a fejem és megpusziltam a puha pofiját. Imádtam, mert egy tündéri gyerek volt, hatalmas szeretet éhséggel.
Gyorsan leléptünk, mielőtt még jobban elmérgesedik a nappaliban zajló vita. Mostanában egyre sűrűbben kellett ezt tennünk.
Elértünk Junior kedvenc játszóteréhez, ahol már el is felejtette az előbb történteket és a játékokat meglátva, lelkesen tapsolni kezdett.
- De jó, palinta - mutatott az egyik helyre és én beleültetve a hintába, lökni kezdtem. Nagyokat kacagott, amin nekem is mosolyognom kellett. Nagyjából egy órát maradtunk. Ezalatt Juni kipróbált szinte minden játékot.
- Gyere szívem - nyújtottam felé a kezemet. - Megyünk haza.
- Veszel nekem fagyit? - pislogott rám a hatalmas, barna szemeivel, aminek sose tudtam ellenállni.
- Csak egy gombócot - egyeztem bele.
Örömujjongásban tört ki és a kezemet megragadva, húzni kezdett a fagyis felé. Pár perc múlva már tölcsérrel a kezében sétált mellettem, miközben arca csupa barna volt a csokifagyitól.
- Finom kincsem? - kérdeztem, de nem válaszolt, csak hatalmasat bólintott. - Juni, lassan edd, mert meg fog fájdulni a torkod, ha kapkodsz.
Szót fogadott és odafigyelt rá, hogy sehol ne csöppenjen le a finomsága.
- Ügyes vagy - dicsértem meg, amit egy hatalmas, maszatos mosollyal nyugtázott. Hiába kerestem zsebkendőt a zsebemben, nem volt nálam, mert az indulásunk elég gyorsra sikeredett. Megérkeztünk a házhoz, ahol beütöttem a kapukódot és mikor kinyílt, beléptünk. Hál istennek a kutyák valahol pihenhettek, mert nem jöttek elénk, így megúsztuk, hogy a kisfiú arcáról ők nyalják le a rászáradt csokifagyit.
- Gyere, mosakodjunk meg - húztam magam után a fürdőszobába. A házban már csend volt, így azt gondoltam, hogy lenyugodtak a kedélyek. A csapnál lemostam Juni arcát, ő pedig ügyesen megmosta a kezecskéit.
- Nem vagy éhes? - kérdeztem, bár a választ előre borítékolhattam.
- Nem.
- Akkor viszont aludnod kéne egy kicsit - néztem az órámra és felmentünk a gyerekszobába. Junior pólóra és kisgatyára vetkőzött, majd bebújt az ágyba.
- Mesélsz nekem? - ásított egy nagyot.
- Mit szeretnél hallani? - léptem a könyvespolchoz, ahol rengeteg mesekönyv sorakozott.
- Roryt - vágta rá szinte azonnal.
Levettem a kedves kisautó meséjét és az ágya szélére ülve olvasni kezdtem neki. Az első oldalon tartottam, mikor ő már elaludt. Mosolyogva tettem le a könyvet, majd megigazítottam a takaróját és egy puszit nyomtam a homlokára. Mikor megfordultam, hogy kimenjek a szobából, a szívemhez kaptam. Cristiano ott állt az ajtóban és mosolyogva nézte a fiát. A szája mosolygott, de a szemei szomorúak maradtak.
- Köszönöm, hogy elvitted - nézett rám kedvesen. - Jobb, ha nem hallja a veszekedésünket - sóhajtott egy nagyot.
- Minden oké? Sikerült tisztázni a dolgokat? - kérdeztem a portugált.
- Nem - válaszolta és ellépett az ajtóból, hogy ki tudjak menni a szobából. - Irina lelépett a barátnőivel két hétre - húzta el a száját.
- De hát hétvégén El Classico és úgy volt, hogy elviszi Juniort is magával - háborodtam fel a viselkedésén. - Nagyon szomorú lesz, hogy nem mehet veled.
- Tudom - harapott az ajkába a csatár. Pár perc gondolkodás után rám nézett. - Hozd el te, a fiúk már úgyis hiányoltak.
- Cris - emeltem rá a tekintetemet - hétvégén haza akartam menni, mert a bátyámnak is meccse lesz és amúgy is rég voltam otthon.
- Ó, nem tudtam - vakarta meg a fejét. - Most mi a fenét csináljak? - nézett rám kétségbeesetten. - Irina elment, anya nem tud most jönni - sorolta a szóba jöhető babysittereket. - Junit nem hagyhatom akárkire - jelentette ki.
Megsajnáltam, ahogy előttem állt és olyan elveszettnek tűnt. Most nem a híres CR7 volt, hanem csak egy aggódó apuka.
- Nem is kell, majd máskor elmegyek Fraserhez. Biztosan megérti, hogy nem hagyhatom egyedül a kicsit.
- Megtennéd? - csillant fel Cris szeme és mikor bólintottam, hálásan megölelt. - Te vagy a legjobb - vigyorgott rám megkönnyebbülten.
- Tudom - viszonoztam a mosolyát.
Lesétáltunk a konyhába és neki álltam összedobni valami kaját. Cris szerette a könnyű ételeket és a foci miatt nem is ehetett volna mást, így egy finom César saláta mellett tettem le a voksom. Nagyjából egy óra alatt kész voltam vele.
- Felébresztenéd a kisherceget? - szóltam ki a nappaliba, ahol őt sejtettem. - Kész a kaja.
- Megyek - morogta és elindult felfelé. Láttam rajta, hogy nincs túl jó kedve, amit az Irinával való veszekedésnek tudtam be. Pár perc után egy ásítozó, szemet dörgölő kislegénnyel a karján lépkedett oda hozzám.
- Hellobello - léptem oda hozzájuk és végig simítottam a kicsi gyűrött arcán. Azonnal átkéredzkedett hozzám. Fejét a nyakamba fúrta és onnan pislogott az apjára.
- Áruló - vigyorgott Roni és kinyújtotta rá a nyelvét. Junior nevetve viszonozta.
- Na gyertek óvódások - indultam meg az étkező felé. Leültettem a kicsit a székébe, majd mindkettőjüknek szedtem a tányérjába.
- Te nem eszel velünk? - kérdezte Cris.
- Nem, nem. Én ma vacsorázni megyek - somolyogtam rá.
- Csak nem ráér az uraság? - gúnyolódott, de mikor meglátta a rosszalló tekintetemet, elhallgatott. - Bocs, ezt nem kellett volna - motyogta.
- Szerintem se, de igen ma ráér és elvisz vacsorázni - meséltem lelkesen. - Azt hiszem, ma végre változik valami köztünk.
Puszit nyomtam Junior fejére és jó kedvűen az emeleten lévő szobámba szaladtam. Olyan ritkán tudtunk találkozni a barátommal, hogy ünnepszámba mentek az ilyen napok és a mai ilyen volt. Elővettem egy szerintem csinos ruhát és felvettem, de hiába forgolódtam a tükör előtt, nem tudtam eldönteni, hogy ebben menjek-e. Végső elkeseredésemben leszaladtam a nappaliba, ahol Cris éppen építőkockákból építette várat a fiának.
- Szerinted milyen? - álltam meg előtte. - De ne kímélj, csak az igazat akarom hallani.
Cristiano döbbenten meredt rám, míg Junior aranyosan tapsikolt és úgy mondta.
- Szép vagy Kendra!
- Köszönöm drága - pördültem meg és pukedliztem egyet, - És szerinted is jó leszek így? - néztem a csatárra, aki még mindig nem akart megszólalni.
- Az anyját - nyögte ki végül, mire elpirultam. - Nagyon dögösre vetted a figurát Baba - vigyorodott el végre.
Megnyugodva fújtam ki a levegőt, ha Cris azt mondja, hogy dögös vagyok, akkor Raúlnak is tetszeni fogok.
- Muszáj, mert az én drágám azt mondta, hogy valami fontos dologról kell beszélnie velem.
- Hú, de titokzatos valaki. Aztán meghívjatok az esküvőre - gúnyolódott Roni, mert ki nem állhatták egymást a barátommal. Raúl szerint a focista egy beképzelt, öntelt pöcs míg Cris egy sunyi, gerinctelen, felkapaszkodott kis senkinek tartja őt.
- Megyek, mert még a hajam és a sminkem sincs kész - indultam el, de Roni utánam szólt.
- Minek az? Te így vagy szép, ilyen természetesen. Minek akarod elcsúfítani magad egy kiló festékkel?
Furcsán néztem a portugálra. Ő mondja ezt, akit mindig, mindenhol műnők vesznek körül?
Válaszra sem méltatva otthagytam és visszatértem a szobámba. Szőke hajamat kontyba fogtam és egy két tincset kihuzigáltam belőle, hogy minél szexibb benyomást keltsek. Szemeimet szemceruzával hangsúlyoztam és a pilláimat is kiemeltem. Több sminket nem tettem fel, mert fülemben csengtek Cris szavai. Mikor elkészültem, megszólalt a telefonom, ami jelezte, hogy Raúl a ház előtt vár. Felvettem a magassarkú cipőmet és vigyázva, hogy ne essek le a lépcsőről lesétáltam a portugálhoz.
- Elmentem, nem tudom, hogy mikor jövök - néztem rájuk és elmosolyodtam, mikor Ronaldo álmos tekintetével találkoztam. Junior pedig az apja ölében aludt, szorosan átölelve őt.
- Vigyázz magadra - ásított a csatár, de a szemei lecsekkolták a látványom. - Gyönyörű vagy - mosolyodott el. - Szerencsés az a köcsög - mondta.
Megforgattam a szemeimet és egy puszit dobva neki leléptem. Elsétáltam a kapuig és nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült nem kitörnöm a bokám az autóig, ahol már várt rám a barátom.
- Szia - ültem be a férfi mellé és rámosolyogtam.
- Szia - válaszolt, e láttam rajta, hogy valami miatt ideges. Lepkéim felébredtek és apró szárnycsapásokkal hívták fel magukra a figyelmet. Reméltem, hogy Raúl azért viselkedik így, mert valami nagy dologra készül, valami olyanra ami megváltoztatja az ő és az én, jobban mondva a mi életünket. Végül is már több, mint egy éve együtt vagyunk, még ha nem is mutatott be a családjának és a barátainak, ez akkor is egy komoly kapcsolat. Az is igaz, hogy havonta két napot tud rám szánni, mert rengeteget repül a munkája miatt. De mindig eljön hozzám, ha ideje engedi. Most is itt van. Itt ül mellettem és olyan görcsösen markolja a kormányt, hogy ujjpercei belefehérednek. Mosolyogva simítok végig rajta, hátha megnyugtatom, bár az én kezem is remeg egy kicsit. Szívem hevesebben kezdett verni, hiszen már régóta várok erre a napra. Többször is említette már az elmúlt év alatt, hogy szeretné szorosabbra fűzni a kettőnk közt lévő köteléket. Remélem, ma van az a nap, mikor felteszi nekem a régen várt kérdést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése