Ana
Fáradtan terültem el a nappaliban. Ezt a hetet végig dolgoztam, mivel Karolina a váltótársam megbetegedett. Nem is baj, mert így lesz pénzem és a fiúk hiánya sem tűnik fel annyira. Már hét napja, hogy elmentek. Iker, Marcelo és Sergio szinte naponta hív. Nehéz nekik az átállás. Annyira megszoktam, hogy valamelyikük itt sertepeltél nálam, hogy már hiányoznak. Roni is felhívott a héten minden áldott nap, de ők most a nővérénél vannak Madeirán. Azt ígérte, hogy mára hazaér és együtt nézzük meg a meccset. Ma van a nyitó mérkőzés, Brazília-Japán. Már reggel küldtem egy sm-t Neymarnak és Marcelonak, amiben sok szerencsét kívántam nekik.
Élveztem egy kicsit a semmittevést, hiszen egész délelőtt főztem, takarítottam, mostam és készültem az estére. Nico és Lina a keresztanyjukkal mentek cukrászdába. Ja és persze Mesut Özillel, aki a buli óta együtt van Lexyvel. Nem kellettünk mi ehhez a kapcsolathoz, megoldották ők maguktól is, aminek mindenki örült. Főleg a két érintett.
Lehunytam a szemem és megpróbáltam lazítani, de abban a pillanatban csengettek. Feltápászkodtam és ajtót nyitottam. Cris volt az a kezében egy alvó Juniorral.
- Szia - suttogta.
- Szia - mosolyodtam el. - Gyere beljebb!
- Köszi. Hova tudnám letenni? - nézett a kisfiúra.
- Megmutatom - felvezettem a szobámba és Cris letette az ágyamra. Betakargattuk, majd visszaérve a konyhába, beszélgetni kezdtünk.
- Most értetek haza?
- Igen, de nem akartam egyből a saját házamba menni, mert már hiányoztál - nézett rám a szép barna szemeivel.
- Ti is hiányoztatok nekem - nevettem fel. - A fiúk meg még hiányoznak is - sóhajtottam.
- Beszéltél velük?
- Minden nap. Nincs olyan, hogy elfelejtenének hívni. Hol Iker, hol Marcelo és Sergio van hogy naponta kétszer is. Rosszabbak, mintha a szüleim lennének.
Cristiano felnevetett.
- Pedig úgy hallottam, hogy két bátyád is lett hirtelen.
- Ne is mond, Iker és Marcelo azóta csak Húginak szólít. El ne mond nekik, de imádom ezt a becenevet - kuncogtam. Ránéztem Crisre és láttam, hogy nagyon pislog az edényeim felé.
- Éhes vagy? - kérdeztem rá.
- Nagyon - nevetett fel. - Már alig vártam, hogy újra ehessek a főztödből.
- Akkor nem is én hiányoztam, hanem a kaja - játszottam a sértődöttet.
- Te is, nagyon. Hidd el, de mióta beléptem a lakásba, azóta érzem ezt a jó illatot és majd megveszek érte.
Neveti kezdtem, majd elővettem egy tányért és szedtem neki egy hatalmas adag zöldséglevest. Öröm volt nézni, ahogy lapátolja befelé.
- Te nem eszel? - kérdezte két kanál között.
- Kösz, de én főzés közben elteltem vele - ingattam a fejemet.
- Pedig rád férne pár plusz kiló - nézett végig rajtam, amitől nekem furcsamód melegem lett.
- Cris, soha ne kritizáld egy nő alakját - csaptam nyakon zavaromban, mire nevetni kezdett.
- Nem kritizáltam, csak jeleztem, hogy féltelek, nehogy valami bajod legyen - nézett rám boci szemekkel és elém tartotta a tányérját. - Kaphatok még?
- Cristiano Ronaldo, te egy éhenkórász vagy - töltöttem meg újra a tányérját. Amikor azt is eltüntette, akkor vettem elő a palleját.
- Ez nem ér! - nézett rám. - Teljesen el fogok hízni, ha így folytatod - tett szemrehányást, de azért jól megszedte a tányérját. A felénél járhatott, mikor meghallottuk Junior hangját.
- Ap...? Ap...!
- Megyek kicsim - kiabált neki teli szájjal, de én visszanyomtam a székre.
- Maradj és egyél tovább, majd én felmegyek - hagytam ott.
Benyitottam a szobámba. A kisfiú ott ült az ágyon és érdeklődve nézett körül.
- Szia, Junior!
- Szi...Ana - mosolyodott el és már kéredzkedett is fel az ölembe.
- Hogy te mekkorát nőttél! - felkacagott én pedig nyomtam egy puszit a feje búbjára. - Éhes vagy kicsim? - kérdeztem tőle, mire hevesen bólogatni kezdett. - Gyere, ha apa hagyott még, akkor adok valami finomat - néztem Crisre, aki éppen az utolsó falatot tüntette el a tányérjáról.
- Isteni volt, köszönöm - jött oda hozzánk, hogy átvegye a fiát, és közben egy puszit nyomott az arcomra. Zavaromban elvörösödtem. Annyira családias volt az egész. Szedtem Juninak is enni, majd Cris megetette.
Csörgött a kulcs a zárban és tudtam, hogy hazajöttek az én törpéim is.
- Anyaaaaa! - futottak hozzám, de mikor meglátták a vendégeket, már irányt is változtattak.
- Szia Cris! Szia Juni! - kiáltották. - Hoztunk sütit!
Szigorúan néztem az éppen belépő Lexyre.
- Nem kellett volna - dorgáltam meg.
- Csönd legyen! Sziasztok! - köszönt a fiúknak.
- Jé? Szia Lexy! - köszönt a portugál is.
- Mi ez a csodálkozás? - néztem rá kérdőn.
- Hol az utánfutód? - hagyott figyelmen kívül a csatár.
- Miről beszélsz? - értetlenkedett a barátnőm is.
- Mostanában úgy össze vagytok nőve Messel, hogy azt hittem, ő is jön - vigyorodott el Cris.
- Kapd be Roni! - vágta hátba.
- Na - néztem rá csúnyán. - Kisgyerekek is vannak.
- Ja, Cristiano - morgott a barátnőm, majd sürgős munkára hivatkozva lelépett.
- Üdvözlöm Özilt! - szúrt oda még a távozó lánynak, aki felemelte a kezét és csak az utolsó pillanatban jött rá, hogy nem lenne jó a nemzetközi jelet használni három kiskorú előtt. Nevetve csuktam be az ajtót utána.
- Nem kellett volna oltogatnod - néztem rá mosolyogva.
- Nem lehetett kihagyni - röhögött. - Ő meg Mes már sülve-főve együtt vannak. Úgy belepistult a barátnődbe, hogy az orráig sem lát - ecsetelte.
- Lexy már régóta szemezett vele - szaladt ki a számon.
- Nem úgy volt, hogy nem is ismerték egymást vagy találkoztak már? - érdeklődött.
- Dehogy is - nevettem fel. - Lexynek van vagy már csak volt egy életnagyságú Özil posztere és mindig azzal szemezett.
- Ez komoly? - hahotázott Roni. - Ezt el kell mondanom neki.
- Meg ne próbáld! - csaptam vállba. - El sem árulhatod, hogy tudsz róla - fenyegettem meg az ujjammal.
- Ne mutogass, mert megharapom - nézett rám huncutul.
- Azt próbáld meg - néztem rá én is, de nem hiába olyan jók a reflexei, mert mire kimondtam, már el is kapta az ujjam és a szájába véve óvatosan megharapta azt. A gyomrom összeugrott az érintésére. Levegőt sem mertem venni, míg az arcom pipacs színűvé vált. Gyorsan elrántottam, majd elfordultam tőle, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Lexy szavai csengtek a fülembe: "nagyon beléd van pistulva." A szívem a torkomban dobogott.
- Nem vagy elég gyors - súgta halkan a fülembe, amitől összerezzentem, mert nem hallottam, hogy mikor lépett ilyen közel hozzám. A helyzetet a gyerekek mentették meg, akik együtt szaladtak be a konyhába.
- Anya, mi is nézhetjük a meccset? - nézett rám a lányom esdeklően. Mivel ezek után nem akartam kettesben maradni a focistával, ezért rábólintottam.
- Jaj, de jó láthatom keresztaput és Marcelot - örömködött, míg Junior és Nicola csak kinevették a lelkesedése miatt.
- Gondoltál már arra, hogy beíratod focizni? - kérdezte Cris.
- Igen, csak nem tudnám őt furikázni az edzésekre - sóhajtottam lemondóan.
- Miért nem veszel egy autót?
- Mert fogalmam sincs róla, hogy milyet vegyek. Ráadásul nő vagyok, ott vernek át ahol csak tudnak ja és az sem utolsó szempont, hogy kevés pénzem van rá - nézegettem a konyhaasztal mintázatát, mintha olyan érdekes lenne.
- Szívesen segítek - ajánlotta fel. - Elmegyek veled, úgy kevésbé vagy kiszolgáltatva. Van pár ismerősöm is, akik elég jó kocsikat adnak olcsón.
Hitetlenkedve néztem rá. Nem lenne rossz, ha tényleg tudna segíteni, mert nagy szükségem lenne egy autóra a mindennapokban.
- Mikor megyünk? - lelkesedtem fel.
- De türelmetlen valaki! Ma felhívok pár számot, aztán ha sikerül, akkor holnap el is mehetünk.
- Köszönöm - ugrottam a nyakába, majd mikor felfogtam, hogy mit tettem, hátrébb léptem. - Bocs.
Teljesen úgy éreztem magam, mint egy tinilány. Ana ébresztő, felnőtt nő vagy, viselkedj is úgy!
Végre leültünk a tévé elé. A gyerekek a kanapén, mi a két fotelben ültünk. Pattogtattam kukoricát és raktam az asztalra gyümölcslevet.
- Na, így tökéletes - nevettem rájuk.
- Szerintem is - nézett rám Cristiano, de nem tudtam volna megmondani, hogy mire gondol.
- Ott van keresztapu! - kiáltott fel a lányom és tényleg őt mutatták éppen. Aztán Marcelo arca is bekúszott a képernyőre és én akaratlanul is elmosolyodtam.
Izgalmas meccsnek ígérkezett, mert Neymar már a harmadik percben betalált a hálóba. Sokat nevettünk Lina beszólásain. Cris pedig tanácsokat osztogatott Marcinak a képernyőn keresztül. Ezen én nevettem jókat. végül 3-0-ra nyertek a brazilok.
- Ez jó volt - álltam fel a fotelból és egy nagyot nyújtóztam. Ránéztem a gyerekekre, akik egymásra dőlve aludtak. Elővettem a telefonom és csináltam egy képet róluk, majd elküldtem a legjobb barátomnak: "Egy rakás gyerek" címmel.
- Haza kéne mennünk - nézett rám gondterhelten a portugál.
- Ne ébreszd fel! Junior elfér az ikrek szobájában és ha neked jó, akkor alhatsz itt - mutattam a kanapéra. Nem tudom, hogy miért mondtam ezt, de talán mert nem akartam egyedül maradni. Molly az egyik barátnőjénél volt Valenciában még két hétig.
- Nem zavarunk?
- Ha zavarnátok, nem ajánlom fel. Amúgy is, két egész hétig akarsz ingázni a házad és az én lakásom közt? Fárasztó lenne és nem tudnád élvezni a meccseket, mert bealudnál - piszkáltam.
- Azt majd meglátjuk - nézett rám. - De elfogadom az ajánlatod. Ha Neymar kibírja a kanapén, akkor én is - húzta ki büszkén magát.
- Ki mondta neked, hogy ő ott alszik? - néztem rá csodálkozva.
- Miért nem? Azt ne mond, hogy haza utazik vagy szállodába megy minden látogatáskor. A múltkor is itt maradt a vacsora után.
- Így van - néztem rá -, de mi együtt szoktunk aludni - nyögtem ki az igazat. Elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Miii? Mármint hogy ti egy ágyban alszotok?
- Igen, de ne gondolj bele többet. Soha nem feküdtünk le és nem is fogunk. Ő tényleg csak a legjobb barátom - bizonygattam.
- A marha - sutyorogta az orra alatt, mire kérdőn ránéztem. - Semmi, semmi - legyintett. - Ezt még meg kell emésztenem - gondolkodott el, majd hirtelen rám kapta a tekintetét. - Ha ő veled aludhat, én miért nem? - vigyorodott el.
- Mert őt már régóta ismerem, míg téged csak most kezdelek.
- Oké, oké! Megértettem. Akkor már csak egy kérdésem maradt. Miben fogok aludni?
Ezen már én is gondolkodtam, aztán eszembe jutott, hogy Neymar hagyott itt magának egy komplett mezt, hogyha itt marad, legyen miben aludnia.
Benyúltam a szekrénybe, majd vigyorogva adtam Roni kezébe, aki elhúzta a száját.
- Santos? Na ne már!
- Hát még mindig jobb, mint a mostani Barcelonás - néztem rá negédesen.
- Akkor inkább ez - vette magához, majd megmutattam neki, hogy hol van a fürdőszoba. Amíg ő letusolt, addig én megcsináltam a kicsik helyét. Mikor végzett, együttes erővel vittük fel a gyerekeket a szobájukba. Roni még a tévét kapcsolgatta, mikor én is elmentem zuhanyozni. Gyorsan kész lettem. Lementem még a konyhába egy pohár vízért, hogy éjjel ne kelljen felkeltenem Crist.
- Jó éjszakát! - mosolyogtam rá.
- Jó éjt! - nézett rám ő is.
Mikor felfelé mentem a lépcsőn, még akkor is hallottam a dohogását.
- Hát tényleg jó, hogy nem Barcás.
Mosolyogva tértem nyugovóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése