10/10. 79.rész

Lola

   A meccs előtti edzésen nagyon kemény voltam a fiúkkal akik csak értetlenül pislogtak rám, de nem merték szóvá tenni. Zizuval összeállítottuk a kezdő csapatot, majd megint sajtótájékoztatót tartottunk. Az idő gyorsan eltelt anélkül, hogy a portugállal egy szót is váltottunk volna, pedig láttam rajta, hogy nagyon szeretne valamit mondani. Ilyenkor mindig hátat fordítottam neki és elsiettem. Tudom, hogy gyerekes viselkedés, de úgy éreztem csak így tudom megvédeni magam tőle.
  A meccs gyászszünettel kezdődött, majd a sípszó után Cris már a huszonkilencedik másodperceben kapura lőtt, de mellé ment. Idegesen pislogva figyeltem, ahogy az ellenfél egyre nagyobb nyomás alá helyezte a kapunkat. Diego Lopeznek hála, még egyszer sem rezdült meg a hálónk. A huszonnegyedik percben Karimot szájba vágták, amitől vérezni kezdett az ínye, de mikor leakartam cserélni, csak megrázta a fejét, hogy marad. Nem sokra rá Xabinak osztott ki a bíró egy teljesen felesleges sárga lapot, amit már nem tűrtem szó nélkül és a negyedik játékvezető mellé lépve számon kértem rajta, hogy miért engedik leamortizálni a focistáimat, de ő csak csendre intett. Az első félidő hatalmas csalódásunkra 0-0 lett.
 Az öltözőben próbáltam rendet tenni a fejekben és elmagyarázni az új taktikát, amivel talán feltörhetjük a Bilbao atombiztosnak tűnő védekezését. A fiúk hevesen bólogattak, hogy felfogták a lényeget. Ők is nyerni akartak. Ahogy kifelé indultunk a második játék részre, Cris elkapta a karomat és visszarántott.
 - Ne csináld ezt - nézett rám könyörgő szemekkel. - Sajnálom amit mondtam, nem úgy gondoltam. Nem volt igazam.
 - De igen - jelentettem ki a szavaim után döbbenten hallgató focistának - igazad volt. Ugyanolyan szívtelen vagyok, mint Marco, de leszarom. És tudod miért? Mert így jó nekem!
 - Nem Lola - próbált rám hatni Cris - te nem akarhatsz olyan lenni...
 - Nyugi - ütögettem meg gúnyosan az arcát. - Nézd a dolog jó oldalát. Az egyezségünk még áll és közben nem fenyeget a veszélye, hogy akaratodon kívül felcsinálsz - léptem el mellőle faarccal, de belül üvöltöttem a fájdalomtól.
 - Baszd meg! - ordította el magát a luzitán és öklét belevágta az ajtóba.
 - Ha megkérhetlek, ne rongáld az öltözőt, mert velünk fizettetik ki - hagytam magára, hogy kisiethessek a kispadhoz.
 - Minden oké? - pásztázta aggódva végig az arcomat Zizu.
 - Persze - erőltettem egy mosolyt magamra, majd a pályát kezdtem figyelni. Cris ekkor lépett ki a fűre és tekintetével szinte ölni lehetett volna. Először gondolkodtam el rajta, hogy talán nem most kellett volna megbeszélnünk a dolgokat, de már késő volt.
  Folytatódott a játék. A két csapat nehezen bírt egymással, ezzel is felőrölve a már így is vékony jégen táncoló idegeimet. Az ötvenedik percben Cris gólt lőtt, de les miatt érvénytelenítették a találatot. Szentségelve álltam fel a padról, hogy számon kérjem a döntést a bírótól, aki ennek ellenére sem foglalkozott velem. A gyógyszerem akkor gurult el csak igazán, mikor három perc múlva a mezénél fogva visszahúzták a portugált és Di Mariát büntetlenül felrúgták. Válogatott szidalmakat kezdtem ordítozni az ellenfél játékosainak, amivel csak annyit értem el, hogy a negyedik játékvezető megint figyelmeztetett, hogy higgadjak le, mert nem lesz jó vége, ha így folytatom.
  Morgolódva ültem vissza a helyemre miközben szemforgatva figyeltem, hogy a játékosok rendre elcsúsznak a túllocsolt gyep miatt.
 - Ezt nem hiszem el! - csóváltam meg a fejem miközben Ramost néztem ahogy lefejelte az ellenfél egyik játékosát. - Mi a faszt csinál? Ki akarja állítatni magát?
  Néhány perc múlva azonban már örülhettünk, mert Cris gyönyörű gólpasszt adott Jesének, így megszereztük a vezetést, de az örömünk nem tartott sokáig, mert a csereként beállított Ibai Gomez kiegyenlített. Ez volt az a pont, amikortól elszabadultak az indulatok és a meccs kicsúszott az eddig sem remekelő bíró kezéből. Itturaspe felrúgta Ronit és besárgult, de Gurpegui ezt nem nézte jó szemmel és belekötött a portugálba. Az ellenfél két játékosa Oscar-díjas alakítást nyújtva játszotta el a hattyú halálát, amit a bíró ki is használt és legnagyobb megdöbbenésünkre piros lapot mutatott fel Crisnek.
  Idegesen kaptam a negyedik játékvezető kezéhez és őt vontam felelősségre a pályán történtek miatt.
 - Nincs szemük ember? Maga is látta, hogy ők kezdték és szabályosan provokálták a játékosomat! Miért nekünk ad pirosat, mikor azoknak a köcsögöknek kéne?!
  Úgy látszik a férfi megunta, hogy őt csesztetem, mert valamit mondott a fülesébe mire a játékvezető végre méltóztatott észre venni és elindult felém.
 - Seňora, vagy helyet foglal a fenekén, vagy maga is követheti a sztárocskáját az öltözőbe - köpte nekem a szavakat.
 - Sztárocska? - kerekedtek el a szemeim és az agyamra szép lassan leszállt a vörös köd. - Mondja, magának nem pártatlannak kéne lennie? Én úgy tudom, nem alkothat véleményt a pályán játszó egyik játékosról sem - csaptam csípőre a kezem.
 - Nem is szoktam - nézett rám vészjósló tekintettel.
 - Nem úgy veszem észre - húztam el gúnyosan a számat. - Milyen jogon mer így beszélni egy világszerte elismert futballistáról? Talán valaki a háttérből bábozik magával?
 - Befogtad? - tegezett le gyilkos pillantásokkal kísérve, de csak annyit ért el vele, hogy teljesen bekattantam.
 - Na ide figyelj te szarházi, korrupt kis senki... - kezdtem volna bele, de Zizu befogta a számat, így a szidalom özön az ő tenyerében halt el.
 - Lola, ne csinálj balhét - engedett el, mikor érezte, hogy kikiabáltam magam. Viszont válaszolni nem volt időm, mert már repült is felém a piroslap, amit egyszerű módon köszöntem meg, felmutattam a középsőujjam, majd ringó csípővel otthagytam a vörös fejjel levegőért kapkodó bírót. A nézőtér két részre szakadt. A hazaiak füttykoncerttel búcsúztattak, míg a mi szurkolóink vastapsban részesítettek. Mosolyogva, elrejtve az idegességemet intettem nekik oda hálásan. A meccs végéig egy elkülönített irodában húztam meg magam, majd mikor a fiúk lezuhanyoztak, Zizuval üzentem, hogy kivel óhajtok kiállni a hiénák elé. A választásom megint Lopezre és Xabira esett. A kapust azért pécéztem ki, mert rengeteget dolgozott a játék alatt, hogy ne kapjunk gólt, míg a szakállas középpályást az intelligenciája miatt. Sóhajtva foglaltam helyet mellettük és csak a pályán történt kérdésekre válaszoltam. Ahogy befejeztük, visszatértünk a szállodába és a szobatársaim engedelmével bezárkóztam a fürdőbe és addig ki se jöttem a kádból, míg a bőröm tiszta ránc nem lett. Megtörölköztem és felvettem a pizsamámat arra rá pedig a köntösömet. A szobába lépve egy nagyon bosszús franciával találtam szemben magam.
 - Mire volt ez jó? - kérdezte miközben komor tekintetét az enyémekbe fúrta.
 - Utálom, ha valaki lenéz azért mert nő vagyok. Ráadásul azt az ürgét valaki lefizette - vontam meg a vállam.
 - Miből gondolod?
 - Te is hallottad, hogy beszélt Crisről - emeltem fel a hangom és újra el fogott az idegesség. - Már az elejétől fogva arra játszott, hogy Roni elveszítse a fejét és tett is róla, hogy így legyen. Szégyen amit ez az ember művelt. Mégis miből gondolták, hogy hagyni fogom ezt?
 - Lolita - sóhajtott fel a francia az orrnyergét masszírozva. - Láttam, hogy mit csinált és tudom, hogy igazságtalan volt,  és egyet is értek veled, de ezt akkor sem így kellett volna előadnod. A meccs után mehettünk volna felsőbb fórumokhoz, így viszont... - legyintett lemondóan. - Miért nem tudsz egyszerűen csöndben maradni ilyenkor?
 - Mert az nem én lennék - vigyorodtam el, majd leültem mellé és fejemet a vállára hajtottam. - Tudod, hogy az életem a foci, meg is őrülnék, ha nem lehetnék itt - sóhajtottam. - Amúgy is edzetnek kell lennem a következő találkozóra, ahol újra szembe kerülünk rég nem látott "kedvenc" argentinunkkal - kuncogtam fel.
 - Basszus, te lány - mosolyodott el Zidane. - Rád még haragudni sem lehet.
 - Tudom, mert olyan kis édes vagyok - pillogtam rá nevetve.
 - Végre visszatért a régi Lola - kócolta össze a hajamat röhögve a francia, nem is sejtve, hogy mekkora örömet okoztak a szavai. Reméltem, hogy más is észre fogja venni a változást és tényleg olyan leszek, mint voltam.