Las Puertas de Infierno 77.

Ana

   - Jobban vagy? - kérdezte aggódva Cris.

 - Semmi gond, csak kicsit sok volt ez így mára - eresztettem meg egy halvány mosolyt miközben összepakoltam az ebédlőt és neki álltam a mosogatásnak.

 - Pihenned kéne - állt a hátam mögé a portugál és a hajamat arrébb tolva a nyakamba csókolt. Jóleső sóhajjal dőltem a mellkasának, majd elpirultam  a gondolattól, hogy mit is csinálunk éppen. Soha nem éreztem még ilyet. Olyan voltam, mint egy tinédzser aki életében először lett szerelmes. Az érzések amiket az érintései váltottak ki belőlem, annyira újak és mások voltak, mint azok amikkel eddigi életem során találkoztam, hogy szinte megrémültem tőlük.

  Mikor Cris szorítása erősödni kezdett a csípőmön és szája után a nyelve, majd fogai is beszálltak a bőröm kényeztetésébe, nem bírtam tovább és megfordultam az ölelésében. Ajkaim sürgetőn tapadtak az övéire, hogy nyelvét megérezve a számban felnyögjek az érzéstől. Nem vallottam be, de én is sokat gondoltam a Brazíliában történtekre. Mióta Cris először megcsókolt, azóta vágytam újra átélni ezt az érzést.

 - Annyira finom vagy - szakadt el tőlem a portugál, majd kezeit óvatosan becsúsztatta a pólóm alá, de eközben szája már megint a nyakam érzékeny bőrét ostromolta.

 - Cris - suttogtam vágytól elfúló hangon és a hajába túrtam. Mikor tenyereivel beborította a melleimet, fejemet hátravetettem és a konyhaszekrénynek dőltem.

 - Istenem, annyira tökéletes minden porcikád - fúrta tekintetét az enyémbe majd hüvelykujjával végig simított a már keményen meredező mellbimbóimon. - Kívánlak és legszívesebben most a magamévá tennélek, de nem akarom elkapkodni - húzta ki a ruhám alól a kezeit, majd közéjük fogta az arcomat. - Azt akarom, hogy te is száz százalékosan kész legyél rá - csókolt meg érzelmesen.

  A szívem hevesebben kezdett dobogni a vallomásától. Én is akartam őt, de még nem voltam biztos magamban és hálás voltam neki, hogy ezt észre vette. Elfelhősödött tekintettel néztem fel markáns arcára, melyen most egy apró mosoly játszadozott. Én is elmosolyodtam.

 - Anyuci, Kimi elment? - hallottam meg fiam kérdését amitől összerezzentem,

  Milyen anya vagyok, hogy teljesen megfeledkeztem a gyerekeimről akiket Molly felvitt az emeletre játszani, hogy ne zavarjanak minket a beszélgetésben? Cris is zavartan nézett az ajtóban lecövekelt fiamra.

 - Igen - találtam meg a hangomat -, de azt mondta, hogy holnap megint eljön - guggoltam le az elkámpicsorodott törpémhez, akinek ettől a mondattól viszont felcsillantak a szemei. Le sem tagadhatta volna, hogy örül az apja látogatásának. Sóhajtva simítottam végig az arcán. - Örülsz neki?

 - Igen - sütötte le a szemeit-, de ha te nem akarod, akkor nem - motyogta.

 - Miért mondod ezt? - emeltem fel döbbenten a kis fejét, hogy belenézhessek a meghatározhatatlan színű szemeibe.

 - Lina azt mondta, hogy Kimi miatt sírtál - suttogta, de kíváncsi tekintetét rám emelte. - Nem akarom, hogy szomorú legyél.

 - Édesem - öleltem magamhoz, hogy időt nyerjek és kitaláljak valami apró füllentést, hogy ne érezze rosszul magát azért, mert az apjával szeretne lenni. - Nem vagyok szomorú.

 - Akkor miért sírtál? - kérdezte okosan.

 - Mert... - pislogtam segélykérőn Crisre.

 - Anya örömében sírt - vigyorodott el a portugál, mire elkerekedett szemekkel néztem rá. Miről beszél?

 - Miért? - adott hangot kíváncsiságának Nico.

 - Mert megkértem, hogy legyen a barátnőm - mosolyodott el Cris, miközben megfogta a kezemet és magához húzott.

 - Ez azt jelenti, hogy te leszel az apukánk? - pislogott rá csodálkozva a kisfiam.

 - Nem - jelentette ki határozottan a focista. - Egyenlőre nem, később talán...

 - Akkor Junior a tesónk lesz? - vágott a szavába Nico boldog csillogással a szemében.

 - Hát - vakarta meg a tarkóját Cris - valami olyasmi.

 - Szuper - adta áldását ránk a törpe. - Itt is fogtok lakni? - állt elő újabb hajmeresztő kérdéssel, de leállítottam.

 - Kicsim, még nem beszéltünk róla - néztem a fiamra komolyan. - De megígérem, hogy ti lesztek az elsők akik megtudjátok, jó?

 - Jó - vigyorodott el, majd egy nagy ölelés után szaladni kezdett. - Ezt el kell mondanom Linának.

  Mosolyogva néztem utána.

 - Könnyebben fogadta, mint hittem - sóhajtott fel a focista megkönnyebbülten. - Mármint...

 - Cris? - néztem döbbenten rá. - Te félsz a fiamtól? - kuncogtam fel.

 - Nevess csak ki - durcázott be -, de nekem igenis számít, hogy mit gondolnak rólam a gyerekeid.

 - Édes vagy - simogattam meg az arcát, mire elkapta a kezemet és megcsókolta.

 - Cris - olvadtam el a gesztusától. Számomra hihetetlen volt, hogy egy apró érintésével mennyire lázba tudott hozni. Keze a derekamra kúszott, közelebb vonva magához majd ajkait óvatosan az enyémeknek nyomta. Finoman játszadozni kezdett a nyelvemmel, apró nyögéseket kicsalva belőlem.

 - Látod, mondtam, hogy szerelmesek - szólalt meg Nico, mire szétrebbentünk. A lépcső felé nézve megláttuk a két kicsit, akik vigyorogva figyeltek minket. Ó, te jó ég, még jó hogy nem gabalyodtunk újból egymásba.

 - Azt hiszem lebuktunk - kacsintott rám Cris, mire zavaromban a mellkasához bújtam és egy aprót a vállába boxoltam. - Mennem kell - suttogta a fülembe.

 - Máris? - néztem rá elkeseredve. Régen éreztem magam ilyen jól és ezt neki köszönhettem.

 - Igen, Juni nem sokára otthon lesz és szeretnék neki eldicsekedni az új barátnőmmel - mosolygott rám pajkosan.

 - Új nő? - tettem a meglepettet. - Nem is mondtad, hogy becsajoztál.

 - Mert még friss a dolog - vette ő is a lapot. - Ki tudja, lehet hogy pár nap aztán lapátra tesz - biggyesztette le a száját.

 - Nem hiszem, hogy a "nagyCR7-tel" - macskakörmöztem a levegőbe - megmerné ezt tenni.

 - Szóval szerinted csak a hírnév miatt viselnek el a nők? - horkant fel megbántottan.

 - Én nem ezt mondtam - néztem rá ijedten, de mikor megláttam a sunyi vigyort az arcán, elöntött a megkönnyebbülés. - Te szórakozol velem? - csaptam csípőre a kezeimet.

 - Nem jobban, mint te velem - ölelt magához. - Egy-egy!  - nyomott puha csókot a számra, mire elmosolyodtam.

 - Két szerelmes pár, mindig együtt jár - énekelte Nico és Lina nevetve. - Egy tányérból esznek, mindig összevesznek! - ugrottak fel a helyükről  majd feltrappoltak a lépcsőn.

 - Úgy látszik megunták a bámulásunkat - néztem utánuk jókedvűen.

 - Igen - nevetett fel Cris is. - Sajnálom, de tényleg mennem kell - simított ki egy rakoncátlan tincset az arcomból és a fülem mögé tűrte.

 - Puszilom Juniort - kísértem ki az ajtóig.

 - Átadom, ha odaadod - mutatott az arcára. Szememet forgatva hajoltam felé, de hirtelen elfordította a fejét és a puszi a száján landolt. Mohón kapott az ajkaim után és birtokba vette azokat. Hevességétől a falnak ütköztem, de ez se engem, se őt nem zavarta. Szinte felfalt a szájával. A csók mély volt, szenvedélyes, tele tűzzel és ki nem mondott ígéretekkel.

 - Baromira hiányozni fogsz - lihegte mikor elszakadtunk egymástól.

 - Te is - biztosítottam róla.

 - Nem tudom, hogy holnap tudok-e jönni, mert holnapután meccs és...

 - Ne magyarázkodj - tettem az ujjamat a szájára. - Jössz, ha ráérsz - mosolyodtam el, majd a levegőm is bent rekedt mikor fogai közé vette az ujjamat és végignyalt a hegyén.

 - Nem akarok menni - nézett rám vággyal teli szemekkel.

 - Muszáj - lökdöstem a kijárat felé, mert tudtam, hogy még egy ilyen és elvesztem az önkontrollom.- Junior már vár - hoztam fel a legésszerűbb érvemet.

 - Tudom - sóhajtott fel. - Ha nem tudok jönni holnap, akkor hívlak. Vigyázz magadra! - lépet ki az ajtón.

 - Te is - integettem neki. - És Cris... - szóltam a kocsijához lépkedő focista után, aki felém fordult, mielőtt beszállt volna az autójába - sok szerencsét a meccshez!

 - Köszi - mosolyodott el majd beült és szép lassan elhajtott. Egy darabig bámultam utána, aztán visszamentem a házba és jókedvűen néztem bele az előszobai tükörbe. A látvány megdöbbentő volt. Az arcom kipirult, a szemeim csillogtak és a szám folyton mosolygásra állt. Úgy éreztem, hogy soha senki nem tudja többé letörölni onnan.

 - Mit teszel velem Cristiano? - kérdeztem a tükörképemtől, ami csak egy újabb mosollyal válaszolt a költői kérdésemre.