2014. november 12., szerda

Las Puertas de Infierno 78.rész

Kimi

   Szótlanul tettük meg az utat vissza a szállodába. Mark már ismert, ezért csendben várta, hogy megemésszem a történteket, hiszen tudta, hogy nemsokára úgyis neki öntöm ki a szívemet.
  A recepciónál elkértem a kulcsomat, majd lifttel felmentünk a szobámig. Ledobtam a kulcsot az asztalra és első utam a minibárhoz vezetett.
 - Kérsz? - emeltem meg a vodkás üveget a barátom felé.
 - Nem, és neked sem kéne - nézett rám összeszűkített szemekkel. Megvontam a vállam és úgy válaszoltam.
 - Muszáj, mert különben nem bírom ki ezt az egész szarságot - húztam meg az üveget.
 Mark csak áthatóan nézett, de csendben maradt, várta a kitörést, ami nem is váratott magára.
 - Láttad azt az önelégült pofát? Úgy tapadt Anára, mint légy a légypapírra - fújtattam dühösen majd újabb kortyot tüntettem el a torkomban. - Méghogy szeretni fogja a gyerekeimet? Az ÉN gyerekeimet! Érted? - pislogtam idegesen a barátomra. - Meg amúgy is minek kellett az a sok vadidegen ember oda? Ez a mi magánügyünk! Úgy éreztem magam, mintha ha az inkvizíció előtt állnék.
 - Csak aggódtak érte - dőlt hátra Mark, kezeit a tarkójára kulcsolva. - Szeretik, amit nem is csodálok, mert szinte sugárzik belőle a kedvesség. Nehéz elhinni, hogy valamikor odáig volt érted a csaj - vigyorodott el.
 - Kapd be! - közöltem vele miközben elhúztam a számat.
 - Most miért? - röhögött fel. - Azt is nehéz elhinni, hogy azt a két tündéri kölköt te hoztad össze.
 - Ugye milyen szépek? - lágyult el friss apai szívem. - Nico olyan kis vagány, míg Lina egy szépséges hercegnő - sóhajtottam fel.
 - Nem is vagy elfogult - veregetett vállba Mark -, de megértem, mert igazad van. Amúgy le sem tagadhatnád őket, tiszta Raikönnen mind a kettő.
 - Még mindig annyira hihetetlen számomra - meredtem magam elé. - Eltudod képzelni? Két kis Raikönnen, akik már három évesek. Kibaszottul idegesítő, hogy kimaradtam az eddigi életükből - csaptam a fotel karfájára frusztráltan, majd néhány percig csak a történteken kattogtam. - Belegondoltál már, hogy mekkora volt az esélye annak, hogy összefutok Anabellel? Hogy pont itt vagyok, hogy pont most megyek el Sebivel bulizni, lekövetem és rájövök a kis titkára? Mi ez, ha nem a sors keze?
 - Szerintem meg csak baromi nagy mákod volt.
 - Lehet, de ne vedd el tőlem az illúziót - mordultam rá.
 - Oké - csóválta meg somolyogva a fejét az edzőm. - Tényleg magaddal akarod őket vinni anyukádhoz? - kérdezte kíváncsian Mark.
 - Igen. Szeretném, ha minél hamarabb megismerné a kicsiket - dőltem neki a fotel háttámlájának. - Sose tudhatjuk, mennyi időnk van rá - komorodtam el, mert eszembe jutott az apám.
 - Kimi, ne emészd magad, nem tehettél semmit - olvasott a gondolataimban.
 - Tudom, de akkor is rossz, mert úgy érzem, nem töltöttem vele elég időt köszönhetően a forma 1-nek - rejtettem az arcomat a kezeim közé.
 - Kims! Apád büszke volt rád és teljes szívéből örült, hogy azt csinálod amit szeretsz - tette a vállamra a kezét Mark.
 - Kösz - húztam mosoly szerű grimaszra a számat. - Szeretném, ha a gyerekeim is büszkék lennének rám.
 - Azok lesznek, csak adj egy kis időt, hogy megismerjenek. Nekik is ugyan olyan új érzés ez, mint neked. Nem tudják, hogy kezeljék a helyzetet, miszerint az ölükbe pottyant egy apuka. Még ők is tanulják ezt.
 - Hah - mordultam fel. - Majd a kis bájgúnár megmutatja, hogyan kell apának lenni.
 - Istenem, még mindig itt tartasz? - sóhajtott a barátom.
 - Hogy a fenébe ne! - csattantam fel. - Felfordul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy Ana és ő, mármint hogy a gyerekeim közelében van.
 - Te féltékeny vagy? - nézett rám döbbenten Mark.
 - Nem - fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt és még nekem is leesett, hogy úgy viselkedek, mint egy durcás kisgyerek.
 - Úristen! - kerekedtek el az edzőm szemei. - Ezt is megértük! Vannak érzéseid. Jenny után azt hittem, örökre elvesztek.
 - Jól van, lehet leakadni rólam - motyogtam. Nem tetszett, hogy felhozta a volt feleségemet.
 - Bocs haver, nem úgy értettem. Csak tudod, régen láttalak így kiborulni egy nő miatt. El kell ismernem, Ana nem akármilyen csaj.
 - Hát nem - sóhajtottam nagyot. - De az a hajó már elúszott - húztam el a számat.
 - Honnan veszed?
 - Ott voltál, láttad! Én nem tudok versengeni a "szépfiúval" - csöpögtek gúnyosan a szavaim.
 - Dehogynem. Nem a kinézet számít - vigyorodott el Mark.
 - Hanem mi? - néztem rá, mintha megőrült volna.
 - A kötelék, ami kettőtök közt van, felülír mindent.
 - Ezzel azt akarod mondani, hogy mert gyerekeket csináltam neki, előrébb vagyok a rangsorban, mint a focista?
 - Igen - bólintott. - Gondolkodj egy kicsit. Annak idején te voltál az első szerelme és azok az érzések ott lapulnak valahol benne - mutatott a szívére Mark. - Csak elő kell csalogatni őket.
 - De hogyan?
 - Kimi baszd meg! Ne én mondjak már meg mindent. Mit tudom én? Udvarolj, vagy bókolj neki. Ajánld fel a segítségedet, a barátságodat. Legyél vele türelmes. Bizonyítsd be neki, hogy rád mindenben számíthat - sorolta Mark a közhelyeket.
 - Te - néztem rá vigyorogva miután átrágtam a szavait - ez nem is rossz ötlet. Ha sikerülne közel férkőznöm hozzá és közben a gyerekeket is magam mellé állítanám, még akár sikerülhetne is.
 - Egyet viszont ne felejts el! Ha ezt elszúrod, nem lesz több esélyed.
 - Megértettem - bólintottam komolyan. - Nem fogom, mert akarom őket. Megpróbálom Anát meggyőzni afelől, hogy mi egy család vagyunk. Nem engedem, hogy más nevelje fel a gyerekeimet - néztem elszánt tekintettel a barátomra, aki csak somolyogva bólogatott.

4 megjegyzés:

  1. Én szeretem Kimit. Bárki mondjon bármit is.
    Végső soron annyira összezavartál, hogy már gőzöm sincs kinek szurkoljak. Feladom :)))).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sikerült!!!! :D Ez volt a terv.
      Köszönöm szépen az újabb hozzászólásodat.
      Puszi <3

      Törlés