Kendra
Nevetgélések és ölelkezések következtek, amit én mosolyogva a figyeltem a háttérbe húzódva.
- Az a hír járja, hogy megnősültél - szólalt meg az egyik lány, mire az egész bagázs kérdőn nézett a portugálra.
- Igaz is - kapta el a kezemet Cris. - Bemutatom nektek Kendrát, a feleségemet. Ők pedig itt Stella, Gaby. Lucas és Martin - mutatott az előttem állókra.
- Örülök, hogy megismerhetlek - ölelt át hirtelen a Stellaként bemutatott barna hajú szépség. - Remélem boldogok lesztek - mosolygott rám kedvesen amivel azonnal a szívembe lopta magát.
- Már azok vagyunk - nyomott egy apró csókot az ajkaimra a csatár, majd levakarhatatlan mosollyal az arcán járatta a szemét a barátai közt.
- Ú-ú! Rendesen elkapták a töködet Cris - húzta fel a szemöldökét röhögve Lucas.
- Tudom, de nem bánom - nézett rám olyan tekintettel, hogy egy pillanatra még én is elhittem, hogy érez valamit irántam.
- Üljünk már le - szólalt meg Gaby akinek a szeméből kétkedést olvastam ki.
Ahogy helyet foglaltunk, megkezdődött az anekdótázás. Figyelmesen hallgattam a régi történeteket és hatalmasakat nevettem egy-egy vicces sztorin.
- Nincs kedved táncolni? - vigyorgott rám Marcos, akitől még a hideg is kirázott.
- Én... - kezdtem volna szabadkozni, de Cris közbe szólt.
- Menj csak nyugodtan - simított végig a karomon.
Nagyot nyelve, félve néztem az előttem önelégülten vigyorgó férfira, de nem tehettem mást, hiszen nem akartam megbántani a férjem barátait, így felálltam.
- Ne félj, nem eszlek meg - poénkodott Marcos, de még a hangszíne sem tetszett.
Kelletlenül követtem a táncparkettre, ahol azonnal magához húzott és hiába próbáltam távolabb tolni magamtól, nem ment.
- Jó bőr vagy cica - nyalta meg az ajkait, amitől a gyomrom is felfordult. - Cris egy baromi nagy mázlista. Az eddigi barátnői is jól néztek ki, de te túl szárnyalod mindet - suttogta vészesen közel a fülemhez. - Tudtad, hogy eddig csak barna női voltak? - kérdezte hirtelen.
- Nem érdekelnek az elődeim - fészkelődtem a karjai közt, amik úgy tartottak fogva, mintha bilincsek lennének. - Én amúgy sem a barátnője vagyok, hanem a felesége - néztem dacosan a férfi szemébe.
- Mert ügyes kiscica vagy - vigyorodott el megint. - Mondjuk én azt hittem, hogy Irina is ügyes lesz és elveteti magát vele, de úgy látszik néha az én megérzéseim is csalhatnak.
- Mire akarsz kilyukadni? - pislogtam értetlenül rá.
- Ó, semmire. Csak tudod Irinával volt egy megállapodásunk de most, hogy ő kikerült a képből ez sajnos megszűnt.
- Megállapodás? - kérdeztem, nem sok jót várva ettől a beszélgetéstől.
- Bizony. Minden hónapban átutal egy kisebb összeget, én pedig nem árulom el Crisnek, hogy megcsalta - nevetett, mintha az év poénját lőtte volna el.
- Mégis kivel? - bukott ki belőlem.
- Természetesen velem - kacsintott rám. - Tudod, az én drága barátom rengeteget utazik a meccsek miatt és sajnos magára hagyta a barátnőjét, aki ez miatt nagyon-nagyon szomorú volt, de én mint jóbarát segítettem neki enyhíteni a hiányt - ecsetelte olyan élvezettel a hangjában, hogy a gyomrom dupla bukfencet vetett és félő volt, hogy telibe hányom Marcost.
- Miért...miért mondod el ezt nekem? - kérdeztem dadogva.
- Mert te is erre a sorsra fogsz jutni cica - simított végig egyik kezével az arcomon amit én azonnal elütöttem. - Gondoltam jó ha tudod, hogy én itt leszek neked és ha akarod, szívesen kisegítelek egy kis plusz pénzért cserébe.
- Te megőrültél! - téptem ki magam a kezei közül. - Most megyek és elmondom Crisnek!
- Úgysem hinne neked - nevetett rám. - Én régebb óta vagyok mellette, mint te. Nem hiszem, hogy elhinné neked ezt a dajka mesét. Nyugi - vigyorgott rám gúnyosan. - Higgadj le és gondolkodj el az ajánlatomon.
- Soha! Érted? Soha nem csalnám meg a férjemet, pláne nem egy ilyen utolsó görénnyel - sziszegtem a férfi arcába. - Én nem Irina vagyok! - fordultam meg, hogy otthagyjam, de bele ütköztem egy izmos mellkasba. Cris szemei sötéten csillantak meg miközben a barátjára nézett.
- Mióta vagy itt? - kérdeztem halkan, szemeimet lesütve.
- Elég régóta ahhoz, hogy halljam, a Keselyű mindig is dögevő marad - húzta el a száját.
Ahogy felnéztem rá, láttam átsuhanni a fájdalmat az arcán, amit a barátjában való csalódás okozott.
- Cris, csak hülyéskedtem - hallottam a hátam mögül a szánalmas magyarázkodást.
- Ó. persze - húzta gúnyos mosolyra a száját. - Én is csak hülyéskedek, mikor azt mondom, ne kerülj többet a szemem elé - nézett dühösen a férfira.
- De nem én tehetek róla. Irina akarta - jött az újabb nyomorult hazugságával.
Mielőtt bármit tehettem volna, Cris meglendítette az öklét és behúzott egyet a férfinak, aki hátra esett.
- Ne - fogtam le a focistát és az arcára simítottam a kezeimet. - Nem éri meg.
- Igazad van - nézett rám meggyötört arccal, majd kézen fogott és visszavezetett a többiekhez, akik megkövülten, ülve nézték végig az egészet.
- Ne haragudjatok, de nekem mára elég volt - köszönt el a tőle telhető legkedvesebben. Végre az asztalnál ülők is felocsúdtak, így mindenki felállt és megölelgetve a focistát biztosították róla, hogy megértik a tettét.
Sietve távoztunk a szórakozóhelyről és egy taxiba vágva magunkat, haza mentünk. Cris egész úton szótlanul meredt maga elé. A szívem belefájdult, hogy így kell látnom.
A lakásba lépve első útja a hűtőhöz vezetett, ahonnan kivett néhány jégkockát és egy konyharuhába tekerve a kezére nyomta. Most vettem csak észre, hogy az ökle amivel behúzott Marcosnak, feldagadt.
- Cris - léptem elé. Szemeivel a padlót vizslatta, így kénytelen voltam felemelni a fejét. - Ne emészd magad rajta, nem a te hibád.
- De ha többet vagyok vele... - sóhajtotta elgyötörten - akkor eszébe se jut...
- Figyelj rám! - fúrtam íriszeimet az övébe. - Ha egyszer megtette lehet, hogy többször is képes volt rá.
- Tudom, de annyira szar. Egy jelentéktelen pöcsnek érzem magam. A volt barátnőm az egyik barátomnál keresett vigaszt.
- Az ilyen ember nem barát - jelentettem ki haragosan. - Tudod ki az? Sergio, Iker, Pepe és a többiek, akik azt nézik, hogy mivel tudnak neked segíteni.
- És te, aki képes voltál egy ilyen hatalmas lúzerhez hozzámenni - fordította el a fejét.
- Igen, én is a barátod vagyok, és te nem vagy lúzer - simítottam végig a karján. Éreztem, hogy most csak egy dologgal tudom meggyőzni, ezért elővettem minden bátorságomat és belenéztem a szemeibe. - Te a férjem vagy, akit mióta elindultunk talán még foglalkoztat a kérdés, hogy hány ruha darab is van rajtam összesen? - haraptam be az ajkamat kacéran. Az ötletem bevált, mert apró mosolyra húzta a száját és a szemei csillogni kezdtek.
- Elárulod? - nyelt nagyot.
Füléhez hajoltam és úgy súgtam meg neki: - Kettő!
Egy pillanat alatt a konyhapulton találtam magam.
- Ez a masni órák óta izgatja a fantáziámat - nyúlt az inge ujjához és lassan elkezdte kibontani. Úgy éreztem magam, mint egy karácsonyi ajándék, amit épp kicsomagolnak.
Ahogy sikerült a művelete, ujjai a gombjaimra vándoroltak, de már elfogyott a türelme, így egy egyszerű mozdulattal széttépte az Armanitól vásárolt ruhadarabját.
- Annyira gyönyörű vagy - csókolt a melleim közé.
- Ne pofázz - húztam magamhoz a fejét, mert az előző tettével teljesen beindított - csak csókolj!
Nem kellett győzködnöm. Ajkaink vadul tapadtak egymásra, feledtetve velünk az elmúlt órák történéseit. Egész éjjel szeretkeztünk, újra és újra átélve a gyönyört amit egymásnak nyújtottunk. Valamikor hajnalban, az első napsugarak felbukkanásával merültünk álomba. Fáradtan, boldogan egymás ölelő karjaiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése