2014. január 24., péntek

Las Puertas de Infierno 12. rész

Sergio

   Ledobtam a kulcsom az előszoba szekrényre. A cipőmet lerúgtam és sóhajtva borultam végig a nappali kanapéján. Utáltam a szponzor vacsorákat. Bájvigyor és bólogatás, bólogatás és bájvigyor, erről szól az egész. Nekünk meg úgy kell ülni az asztalnál, mint egy rohadt trófea, ahelyett hogy Anánál vacsoráztam volna. Megmaszíroztam a homlokom. Végig gondoltam a mai napomat. Olyan jó volt az edzés, hogy Ana is ott volt, na meg a gyerekek. Annyira látszik rajta, hogy imádja őket. Egyre többször jut eszembe, hogy ideje lenne nekem is családot alapítanom. Mi lenne, ha Ana és a gyerekek lennének a családom? Olyan szeretettel bánt Juniorral is, na meg Crissel. Ha a portugálra gondolok, elkap az ideg. A csapattársam lesz a riválisom? A barátommal kell versengenem egy nőért, de jó! Miért nem elég neki Irina? Elhiszem, hogy tetszik neki Ana, de nem tudom mit akar, mert már van barátnője. Nem akarom, hogy játszon a lánnyal. Valakivel beszélnem kell erről. Mobilom a kezembe véve görgettem végig az ismerőseimet. Szemem megakadt egy néven és mielőtt meggondolhattam volna magam, már hívtam is.
 - Hola, Sese! - hallottam meg csapattársam hangját.
 - Hola, Marcelo! Mikor érnél rám, egy kiadós beszélgetésre? - teszem fel a kérdést.
 - Neked bármikor. Dr. Marci rendel, reggeltől-estig - nevetett a telefonba.
 - Akár most is? - ütöm a vasat, míg meleg.
 - Persze. Gond van? - komolyodik el a hangja.
 - Nincs, illetve nem tudom. Teljesen össze vagyok zavarodva - vallom be neki.
 - Köze van Anához? - tapintott rá a lényegre.
 - Nagyon sok - sóhajtok.
 - Tíz perc és ott vagyok - nyomja rám a telefont, mielőtt bármit mondhatnék.
 Míg várakoztam, agyalással töltöttem az időm. Minden apró momentumot próbáltam az eszembe vésni. Felidéztem a délután történteket, főleg a búcsúzást. Ha az az átkozott telefon nem csörög, már rég túl lennék életem legjobbnak igérkező csókján.
Megszólalt a csengő és én idegesen mentem ajtót nyitni.
 - Gyere csak! - hívtam beljebb a védőt. Nem szólt semmit, csak helyet foglalt az egyik fotelben és rám nézett.
 - Hol kezdjem? - kérdeztem tőle.
 - Az elején és ne hagyj ki semmit - dől hátra, én pedig neki álltam ecsetelni a gondomat.
 Marcelo csak hallgatott, és nekem nem is kellett több, per pillanat. Mikor mondandóm végére értem, ő csak nézett rám és mosolygott.
 - Mi van?
 - Te teljesen belezúgtál - állapította meg.
 - Erre magamtól is rájöttem, baszki. Azt mond meg inkább, hogy mit csináljak. Ana nem olyan, mint a többi nő. Ráadásul Cris is képbe van.
 - Na ja. Úgy gondolod, hogy csak szórakozni akar vele? Mi van, ha ő is komolyan gondolja?
 Arcul csapásként ért a felismerés. Eddig ez a verzió eszembe sem jutott. Lerogytam a másik fotelbe.
 - Most mi a frászt csináljak? Nem akarom elijeszteni, de ha Roni előbb lép, akkor övé lesz. Amúgyis helyzeti előnye van, Junior miatt - fejemet a kezeim közé fogtam és megpróbáltam világosan gondolkodni.
 - Ráadásul itt a konföderációs kupa is a nyakunkon. Másfél hét és indulunk Brazíliába, de csak mi, Cristiano itthon marad és ha ezalatt elcsavarja a fejét? - tanácstalanul néztem a Bongyira.
 - Akkor így jártál. Bár én nem úgy ismertem meg Anát, hogy csak úgy lelehessen venni a lábáról. Több kell ahhoz, mint Cris bájos pofija. Ez a lány nagyon nagyot csalódott, ezért nehezen fog bízni bármelyiktekben is. Te és Roni felköthetitek a gatyátokat, ha tényleg meg akarjátok hódítani. Jól hallottad, hódítást mondtam. Ana megérdemli, hogy körbe udvarolják és elkényeztessék, ha már az élet nem tette vele. Hidd el, én is nagyon szeretném, ha boldog lenne, mert fura mód megszerettem - idegesen néztem rá. -  Nem úgy, mint nőt, hanem mint barátot. Tudod, hogy Clarisset és Enzot nem adnám fel semmiért - nyugtatott meg.
   Sokáig beszélgettünk még, de nem jutottunk semmire. Ötletem se volt, hogy mit kéne tennem. Soha nem kellett udvarolnom, vagy ahogy Marcelo mondta, "hódítanom". Elég volt rámosolyognom a kiszemeltemre és máris az ágyamban kötött ki. Tudtam, hogy Anával más lesz, mert keményen meg kell majd küzdenem érte. Talán keményebben, mint a meccseken, de ha sikerül, megéri. Nagyon is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése