Corina
Zokogva néztem, ahogy a fiúk a meccs után sorban leveszik a mezüket és egymás mellé állva rakják össze a nekem szánt üzenetet, ami az alatta lévő pólójukra lett írva.
"Hiányozni fogtok! Ne felejts el minket!"
Olalla vállára borultam. Nehéz volt a tudat, hogy holnap már a világ másik felén leszek, tőlük távol. Mikor visszajöttünk Juannal és közöltem a döntésemet velük, először mérgesek voltak rám. David és Eden két napig szóba sem állt velem. Frank és Demba Ba csak szomorúan üldögéltek a szalonban és egymás kezéből kapkodták ki Angiet. Végül egyik este leültem velük és elmagyaráztam nekik, hogy bármit is teszek, Madrid az én otthonom és most, hogy Ramos tud Angieról, több időt akar vele tölteni. Megértették. Most pedig úgy búcsúztatnak, hogy a szívem beleszakad.
- Ez gyönyörű volt - súgta nekem Oli. Én csak bólogattam, mert megszólalni sem tudtam a sírástól.
Az öltözőbe lépve még mindig tartogattak nekem meglepetéseket. A lányom és én is kaptunk egy-egy névre szóló mezt, amit azonnal fel is vettünk, hogy aztán őrültebbnél-őrültebb képek készüljenek rólunk. Döbbenetem csak akkor lett nagyobb, mikor Niňo és Mata lépett mellém.
- Bebě - szólított meg a legjobb barátom és láttam, hogy az ő szemei is vörösek a visszafolytott sírástól. - A fiúkkal úgy gondoltuk - mutatott a csapatra -, nem mehetsz el anélkül, hogy valami maradandót ne adnánk neked, hogy minden pillanatban ha ránézel, mi jussunk eszedbe.
Mata felém nyújt egy pici ékszeres dobozt, amit remegve veszek el tőle. Mikor felnyitottam, a világ legszebb ajándékát láttam meg benne. Egy egyszerű, vékony aranyláncot, rajta egy kör alakú medállal. A medál egyik felén a Chelsea logó, míg a másik felén egy felírat volt. "Never forget that Chelsea!" Ami nagyjából annyit tesz, hogy "Sose felejtsd a Chelseat!"
Könnyes szemmel suttogtam nekik, hogy SOHA. Beszélni nem tudtam, mert a hangom elment a sok sírástól. Egyenként öleltem magamhoz őket. Nando és Juan, már leplezetlenül sírtak, még Frank is törölgette a szemét. Végül eljött a végső búcsú, mikor Angieval, Olival, Niňoval és Juannal kilépünk a Stamford Bridgeből. Integettem a fiúknak, aztán a reptér felé vettük az irányt. Csendben, szomorúan tettük meg az utat. A terminálba lépve Niňo magához ölelt.
- Rohadtul hiányozni fogsz Bebě - suttogta a fülembe.
- Te is nekem Niňo - simítottam végig az arcát. Majd Olallát is magamhoz öleltem és biztosítottan róla, hogy minden héten legalább egyszer leülök a skype elé, hogy megbeszélhessük a dolgainkat. Niňo elvette tőlem Angiet, hogy kiélvezhesse vele az utolsó pillanatokat is. Arrébb húzódva hagyták, hogy Juannal elbúcsúzhassunk egymástól.
- Köszönök mindent - öleltem át és szorítottam magamhoz, amit ő viszonzott. - Nagyon fogsz hiányozni - néztem fel rá, mire szomorúan elmosolyodott.
- Ti is nekem Cor.
- Sajnálom - mondtam neki már vagy ezredjére, mióta Madridban visszatért a sétából.
- Én is, de ez van - simított végig az arcomon, miközben már a beszállásra szólítottak fel. - Rohadt szerencsés ember Ramos - ölelt meg, majd a fülembe súgta -, ha mégse jönne össze, én várok rád.
Belenéztem a szemébe és rámosolyogtam. Egy apró csókot adtam a szájára, majd Angiet a kezembe vettem és elindultam a beszállókapuhoz. Az utolsó pillanatban még visszanéztem egy erőltetett mosollyal az arcomon és intettem neki.
A repülőn az ablak mellett ültem és csak bámultam kifelé. Kezemmel önkéntelenül a medált forgattam a nyakamban. Könnyeim megállíthatatlanul potyogtak. Angiera néztem, aki édesen aludt mellettem. A kezéért nyúltam, hogy erőt merítsek belőle az új életünkhöz, majd a sírástól kifáradva, elaludtam. A stewardes keltegetésére ébredtem, aki jelezte, hogy nemsokára leszállunk. Álmosan pislogtam ki a fejemből és mosolyogva vettem észre, hogy még mindig Angie kezét szorongatom. Leszállás után a csomagjaimra vártam, mikor meghallottam a nevemet.
- Cor - nevetett rám Sara, aki mellett Iker és Sergio állt. - Hát itt vagytok - ölelt át. - Hagy nézzem ezt a kis angyalkát, mert eddig csak képeket láttam róla - csengett rosszallóan a hangja, de aztán elmosolyodott. - Nem hiszem el Sese, hogy te ilyen gyönyörűt is tudsz - olvadt el a lányomtól, aki ahogy rájött, hogy róla van szó, egy huncut mosolyt villantott a nőre. A kapusra néztem, akinek a szemei szerelmesen csillogtak, ahogy a feleségét nézte.
- Átvehetem? - lépett a védő a kicsi mellé és a kezét nyújtotta felé. Angie, ahogy meglátta az ismerős arcot, boldog magyarázásba kezdett babanyelven. Szívemet melegség öntötte el, mikor láttam, hogy Sergio milyen szeretettel ölelte magához a lányunkat.
- Meg van mindenetek? - térített vissza a merengésből Iker. Szótlanul bólintottam, majd elindultam velük az autóhoz. Nagyot sóhajtva szálltam be és szótlanul hallgattam Sergio gügyögését.
- Megjöttünk - riadtam fel a kapus hangjára.
Segítettek becuccolni a házba. Sergio Angiet fektette le a vendégszobába.
- Köszönöm - öleltem meg Sarát és Ikert.
- Fáradt vagy. Pihenj! - nézett rám szeretettel a kapus. Elköszöntek és az ajtót becsukva utánuk, nekem már csak annyi erőm volt, hogy bevánszorogjak a szobámba és az ágyra dőlve, ruhástól adjam át magam a jóleső tudatlanságnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése