2014. április 28., hétfő

10/10 45.rész

Lola

   Reggel finom cirógatásra ébredtem. Kinyitottam a szemeimet és egy mosolygós, barna szempár nézett rám, boldogságtól ragyogva.
 - Jó reggelt! - köszöntem rekedten.
 - Neked is - simított végig az ajkaimon. - Az enyém ennél jobb nem is lehetne - hajolt hozzám és megcsókolt.
 - Hmm - doromboltam, mert régen nem volt ilyen kényeztetésben részem. Aztán eszembe jutott, hogy hol vagyok és kivel. Eltoltam magamtól a brazilt, majd kiszálltam az ágyból és tiszta ruha után néztem.
 - Most mi a baj? - nézett rám kérdőn.
 - Semmi - vontam meg a vállam közönyösen és becaplattam a fürdőszobába. Megengedtem a zuhanyt és alá álltam. Pár pillanat múlva éreztem, hogy már nem vagyok egyedül.
 - Lola - fordított maga felé férfi. - Mi a gond?
 - Figyelj Thiago, nagyon jó volt veled, de ennyi. Ennek nem lehet folytatása - néztem rá.
 - Miért? - felhősödött el a tekintete.
 - A válasz nagyon egyszerű, távolság. Te Párizsban élsz, én Madridban. Semmi értelme nem lenne egy távkapcsolatnak - magyaráztam.
 - Azt hittem, hogy neked is annyit jelentett ez az éjszaka, mint nekem - hajtotta le a fejét csalódottan.
 - Nagyon jó volt - simítottam végig az arcán -, de értsd meg, nem működne.
 - Ha meg sem próbáljuk, akkor honnan tudod? - emelte vissza rám könyörgő tekintetét. - Csak adj egy esélyt, hogy bebizonyítsam, hogy igen is működik - pislogott rám kiskutya szemekkel.
 - Thiago - sóhajtottam fel - ne tedd ezt velem.
 - Lola, kérlek - csókolta meg a nyakamat, majd az arcom minden szegletét. - Tegyünk egy próbát, ha nem működik, akkor szó nélkül elengedlek - ölelt magához és ajkaival az enyémeket cirógatta, az őrületbe kergetve vele. Nem tudtam mi ütött belém, de néhány pillanatnyi gondolkodás után felsóhajtottam.
 - Rendben, de ne várj tőlem csodákat.
 - Köszönöm - mondta, majd az ajkaimra tapadt. Testünk szorosan tapadt össze és felforrósítottuk az amúgy is magas hőfokú levegőt.
  Fél óra múlva frissen zuhanyozva és kielégülten léptünk ki a szobámból, hogy reggelizni menjünk. Kézenfogva sétáltunk az étterembe, ahol a többiek már helyetfoglaltak.
 - Megcsaltál Běbě chaton? - harsant fel Ibra nevető kérdése.
 - Mondtam, hogy a brazil fiúk a gyengéim - vontam meg a vállamat vigyorogva.
  Sergio és Cris feszülten figyelt minket. Éreztem a portugálon, hogy valamit mondani akar, de szúrós tekintetemet látva inkább csendben maradt.
 - Akkor ti ... most? - mutatott ránk Xabi.
 - Lola a barátnőm - csókolta meg a kezemet Thiago, mire Sergio félrenyelte a teáját és köhögni kezdett. Cris elkerekedett szemekkel nézett ránk és még Irina lökdösésére sem tért észhez.
 - Gratulálok - ölelt át a svéd. - Ez azt jelenti, hogy sűrűn foglak Párizsban látni? - húzogatta a szemöldökét.
 - Meglátjuk - nevettem rá.
  Megreggeliztünk, majd a szobánkba mentünk összepakolni, hogy minél hamarabb indulhassunk haza. A szálloda előtt már várt az autó ami a reptérre visz minket, így el kellett búcsúznom azoktól, akik nem velünk jönnek.
 - Viszlát Tomkatt - öleltem meg Ibrát, aki egy testvéri puszit nyomott a fejem tetejére.
 - Vigyázz magadra Běbě chaton, és ne aggódj majd én rajta tartom a szemem a srácon - kacsintott rám.
 - Kösz - nevettem fel.
 - Szia Bébi - simított végig az arcomon Thiago, majd forrón megcsókolt. - Nem sokára találkozunk - mondta miután zihálva elváltunk.
 - Indulnunk kéne - toporgott a kocsi mellett Cris, aki keserű ábrázattal nézte a búcsúzásunkat.
 - Megyek már - szóltam rá mérgesen, majd visszafordultam a brazilhoz és egy csókot nyomtam az ajkára. - Te is vigyázz magadra!
 - Azon leszek - ölelt át utoljára. - Már most hiányzol - súgta a fülembe.
  Mosolyogva elléptem tőle és beültem az autóba. Gondolataimba merülve néztem az alakját, ahogy egyre kisebb lesz, majd eltűnik a szemünk elől. Akaratlanul is felsóhajtottam. Mibe másztam már megint bele?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése