Cris
Bell nem tudja, hogy itt vagyok. Leroyra várok, mert még tegnap felhívtam, hogy beszélni akarok vele.
- Cristiano - nyújtja felém a kezét, mikor megjelenik előttem és én készségesen elfogadom. - Miben segíthetek?
- Anáról lenne szó.
- Valahogy sejtettem.
Úgy teszek, mintha nem hallottam volna a gúnyos felhangját a mondatának.
- Harmincadikán van a szülinapja és szeretném huszonkilencedikén elvinni Brazíliába - ecsetelem a tervemet.
- Ó. Nézd, én nem vagyok sem az apja, sem a bátyja, hogy engedélyt kelljen kérned tőlem.
- Félre értesz. Ő nem tud erről és ez szeretném, ha így is maradna. Az utolsó pillanatig titkolni akarom előle. Viszont jó lenne, ha elküldenéd szabadságra. Pihennie kéne, lassan elfogy és nem marad belőle semmi - győzködöm Leroyt.
- Így már értem. Ha nem vagyok indiszkrét, miért pont Brazília?
- A spanyolok kint vannak a konföderációs kupán és szeretném, ha Ana a saját szemével látná a döntőben őket.
- Oké, azt tudom, hogy mi is játszunk, de nem értem, mitől vagy abban olyan biztos, hogy ők fogják játszani a döntőt?
- Valamennyit azért konyítok a focihoz- vigyorogtam rá - és hidd el, hogy Spanyol-Brazil végjáték lesz.
- Ha ez annyira megy, akkor azt is mond meg, ki nyer.
- Ez legyen az én titkom - somolyogtam rá, majd otthagytam.
A színpadtól távolabb álltam meg, egy eldugott helyen, és figyeltem a nőt. Néztem ahogy mozgott, és az én vérem is táncolni kezdett vele. Ahogy vége lett a számnak, lejött a színpadról és a bár felé sétált. Ringó csípője minden férfi szemet magára vonzott. Lelki szemeim előtt már látom, ahogy rajtam ülve ringatózik. Erre a gondolatra megindul a vér az ágyékom felé és muszáj elterelnem a gondolataimat, ha ma még emberek közé akarok menni. Mire sikerül, ő már a bokáját masszírozza és durcáskodik, mint egy kislány.
- Nem bírom a magassarkút.
- Pedig csodálatosan áll - leplezem le magam.
- Cris? Hát te? - fordul felém örömmel az arcán.
Jólesik, hogy ilyen lelkesen fogad, ezért gyorsan elmagyarázom neki, mielőtt idegeskedne, hogy Mesut és Lexy vigyáznak a gyerekekre.Egymással évődünk, mikor megjelenik mellettünk Leroy, és a megbeszélteknek megfelelően szabadságra küldi a lányt.
Még két óra. Ennyi van hátra a munkaidejéből és én ezt az egyik legközelebbi asztaltól nézem végig. Érzem, hogy nekem táncol. Abszolút nem átlépve az ízlésesség határát, lejt szexi táncot. Tudja meddig mehet el. Szinte érzi, hogy hol a határ a szexi és a közönséges közt. Ezért ő a legjobb. Miután végzet a folyosón várok rá és együtt megyünk az autómhoz, miközben a tusfürdője illata teljesen elbódít. Behunyt szemmel ül mellettem és nem tudok neki ellenállni. Közelebb hajolok hozzá, mire kinyitja azokat a gyönyörű kék szemeit és az enyémekbe fúrja pillantását.
- Szégyelld magad - fedem meg. A hangom rekedt az izgalomtól és a vágytól amit iránta érzek.
- Miért? - suttogja, szemét le nem véve rólam.
Elmotyogom neki, hogy sikeres volt a terve amivel felhúzott. Nem tiltakozik, hanem bevallja, hogy direkt csinálta. Még közelebb hajolok hozzá, már csak milliméterek választanak el minket egymástól. De én várom, hogy ő tegye meg az első lépést. Látom a szemében, hogy nem sok választja el tőle, mikor meghallom a részeg suhancok ordibálását. Odakapom a fejem és mire visszanézek, Ana már lesütött szemekkel ül mellettem. A fenébe! - fortyogok magamban a haragtól és egy csalódott sóhaj hagyja el a számat.
- Indulnunk kéne - mondja és igazat adok neki. A ház előtt úgy pattan ki az autóból, mint akit üldöznek. Egy halk köszönés után felsiet a szobájába és magára csukja az ajtaját. Most nem is bánom, mert nekem is sok volt ez az este, így egy jó hosszú, hideg zuhanyban részesítem magam. Elég régen voltam már nővel. Utoljára Irinával és az is legalább egy hónapja volt. Régen, megoldottam volna, mert a telefonom tele van különböző nők számaival, akik repülnének hozzám, ha csettintenék nekik. Csak egy hívás és már meg is oldódna a "kemény" problémám, de mióta ismerem Anát nem érem be mással. Nekem ő kell!
Lefekszem az egyre kényelmesebbé váló kanapémra és arra gondolok, hogy már alig várom, hogy lássam Ana arcát, mikor megtudja, hova megyünk. Holnap még beszélnem kell a szöszivel, hogy vállalja be az ikreket. Anya már áldását adta Juniorra, így ő mamázni fog ez idő alatt. A nagy tervezgetésben észre sem veszem és már alszom is.
Ana
A kocsiban történtek óta kicsit feszült a hangulat köztem és Cris közt, de reméljük hamar elfelejtjük. Azóta túl vagyunk már egy Nigéria-Spanyolország meccsen, ahol 3-0-ra nyertünk. Előtte volt egy Olasz- Brazil, ahol a barátaim 2-4-re verték az olaszokat. Napi szinten tartom a kapcsolatot mindenkivel, de főleg Sergioval. Érzem, hogy fárad és mindig elmondja, hogy mennyire hiányzom neki. Próbálom benne tartani a lelket, de telefonon keresztül nagyon nehéz.
Huszonhatodikán Uruguay ellen játszottak Marceloék és meg is nyerték, így biztosan ők az egyik döntősök. Írtam nekik, hogy nagyon büszke vagyok rájuk és ügyesek legyenek. Míg az egyik szemem nevetett, a másik sírt, mert a másik elődöntőt Sergioék játszották Olaszországgal. Crissel csak pislogtunk, mikor az extra hosszabbítás után a tizenegyesekhez készülődtek a fiúk. Láttam a csatáron, hogy még ő is ideges. Xavi, Iniesta és Pique után Sese állt a labdához. Ujjaimat keresztbe tettem és csukott szemmel bőszen imádkozva szorítottam érte. Sikerült! Belőtte! Óriási kő esett le a szívemről és hangosan fújtam ki a bent rekedt levegőt. Mata, Busquets és Navas is értékesítette a büntetőt. Crissel egymásra néztünk.
- Meddig csinálják? - kérdeztem remegő hangon.
- Míg nem hibázik valaki - mondta és éreztem a feszültséget a hangjában.
Idegesen lóbáltam a lábamat, várva, hogy valamelyik olasz elrontja. Először el sem akartam hinni, mikor Bonucci kihagyta, de aztán láttam, hogy Sergioék egymást átölelve ugrálnak és futkároznak a pályán.
- Döntősök - suttogtam és potyogni kezdtek a könnyeim.
- Örülni kéne - húzott magához Cris - nem sírni.
- Most kinek fogok drukkolni? - kérdeztem néhány perc szipogás után.
- Hát az meleg! - nevetett fel.
- Nem nevet, együtt érez - vágtam hátba, de csak még jobban nevetett. A köztünk lévő feszültség úgy eltűnt, mintha sose lett volna. Hatalmasat sóhajtottam.
- Mi a baj édes? - nézett rám kérdőn. Mostanában rászoktunk arra, hogy becézgetjük egymást.
- Olyan jó lenne, ha ott lehetnék velük - csúszott ki a számon. Cris nem szólt semmit, csak somolyogva magához húzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése