Házasság extrákkal 10.

Cris

   A döbbenettől nem tudtam megszólalni. Csak néztem a lányt, aki felszegve az állát, komolyan nézett rám. Próbált határozottnak látszani, de ijedt szemei elárulták, hogy mégsem olyan biztos a dolgában, mint ahogy mutatja.
 - Hol van Juni? - kérdezte hirtelen és nekem mosolyognom kellett aggódásán.
 - A nappaliban, mesét néz.
  Újra csend telepedett ránk. Némán ültünk egymással szemben és próbáltuk rendbe szedni a gondolatainkat, mielőtt megszólalunk.
 - Sergio nem komplett - kezdte ő.
 - Az biztos, hogy ennél őrültebb ötletet még nem hallottam - adtam neki igazat.
 - Hogy fogjunk neki? - kérdezte, de nem nézett rám.
 - Fogalmam sincs - vontam meg a vállam. - Még sose nősültem eddig.
 - Szerintem meg kéne beszélnünk, hogy milyen elvárásaink lennének ez idő alatt. Tényleg, mennyi időre gondoltál fent tartani a látszatot? - kérdezte, mint aki már többször is átrágta a lehetőségeket.
 - Ez annyira gáz - nevettem el magam és végre ő is elmosolyodott.
 - Az, de igaza van a fiúknak, ez a legütősebb válasz Irinának.
 - Tudom, csak nem így képzeltem el, ha egyszer megnősülök.
 - Elhiheted, hogy én is romantikus lánykérésre vágytam, fehér ruhára és mindenre, ami ezzel jár - komorodott el.
 - Nem kell ezt tenned, ha nem akarod - néztem a szemeibe -, majd csak találunk valami más megoldást.
 - Persze - húzta el a száját. - Addig meg mindenki olvassa, hogy miket mond rólad az a ... - háborgott.
 - Szerintem egy év elég lesz elhallgattatni a kétkedőket - vágtam a szavába.
 - Oké - bólintott. - Írunk egy megállapodást, hogy egy év után simán aláírjuk a válást és kész. Ja és ne feledkezz meg a házassági szerződésről sem. Nekem nem kell semmi a válás után. Nem azért teszem, hogy megkopasszalak, csak megakarlak védeni téged és Juniort is attól a hárpiától és a hazugságaitól.
  Döbbenten néztem rá. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy a pénzemre pályázna, de az, hogy erről papírt is akar, megmelengette a szívemet.
 - Kérhetek tőled valamit? - sütötte le a szemeit.
 - Ezek után bármit - mosolyogtam rá bátorítólag.
 - Arról lenne szó... szóval, hogy..., ha megismerkedsz valakivel ez alatt az egy év alatt, szeretném, ha szólnál és nem az újságokból kéne megtudnom, hogy megcsalt a "férjem" - tette macska körömbe a szót. - Még egyszer nem élném túl, a megaláztatást - suttogta.
 - Megígérem - fogtam meg a kezét, ami az asztalon pihent -, de ez ugye fordítva is így lesz? Nem szeretném, ha felszarvazottnak titulálnának - vigyorogtam rá.
 - Megegyeztünk - nézett rám komolyan. - Most már csak azt találd ki, hogy mikor legyen a naaagy nap. Sese azt mondta, hogy minél előbb, annál jobb.
 - Beszélnem kell az ügyvédemmel, a családommal és a PR-osommal is - gondolkodtam hangosan. - Amint ezeket letudom, megmondom a dátumot. Így jó lesz?
  Bólintott, majd felállt.
 - Megyek, megnézem Juni mit csinál - hagyott magamra.
  Kezembe vettem a telefonomat és egy darabig csak pörgettem az ujjaim közt. Ha most belevágok, akkor nincs vissza út, viszont ha meghátrálok lehet, hogy többé nem tudom lemosni magamról a meleg jelzőt. Nagyot sóhajtva bekapcsoltam a telefonomat, ahol több száz hívás és sms fogadott a családomtól, ismerőseimtől.
 - Akkor kezdjük - mondtam magamnak bátorításként és kikerestem az ügyvédem számát. Felvázoltam neki, hogy mit is kérek tőle, ő pedig megígérte, hogy két nap múlva aláírhatjuk a papírokat. Nem kérdezett semmit csak csinálta amit mondtam.
  A következő hívásom viszont már nem volt ilyen egyszerű.
 - Szia anya!
 - Édesem, miért nem veszed fel a telefont? Reggel óta próbállak elérni - mondta szemrehányóan. - Mi ez a hülyeség, amit Irina állít?
 - Hosszú történet - sóhajtottam. - A lényeg, hogy szakítottam vele és most így próbál bosszút állni rajtam.
 - Én megmondtam - csattant fel - annak a lánynak még a szeme sem állt jól! Mihez kezdesz most?
 Éreztem, hogy itt az idő, hogy a nyakába zúdítsam a hírt.
 - Megnősülök!
 - Jó vicc, de most komolyan, hogy akarod csírájában elfojtani ezt a dolgot?
 - Anya, komolyan mondtam, megnősülök - ismételtem meg, mire a vonal másik végén néma csend lett. - Itt vagy még? - kérdeztem aggódva.
 - Igen, csak mintha azt hallottam volna, hogy megnősülsz.
 - Mert azt is mondtam. Átrágtuk a dolgokat és arra jutottunk, hogy ez a legjobb megoldás.
 - Na de hogy? Miért? - értetlenkedett.
  Hosszas magyarázkodásba kezdtem, felsoroltam az érveket és az ellenérveket is.
 - Ahogy hallom, már az is megvan, hogy ki lesz a szerencsés - sóhajtott fel.
 - Igen.
 - És végre én is megtudhatom, hogy hívják az álmenyemet?
 - Kendra - nyögtem ki a lány nevét.
 - Te képes voltál rávenni azt a kislány erre az őrültségre? - csattant fel.
 - Ha hiszed, ha nem ő ajánlotta fel, önszántából.
 - Ő is megbolondult. Bár, ha belegondolok - töprengett hangosan - nála keresve sem találhatnál jobbat. Csinos, okos, imádja az unokámat, ideális feleség lesz neked - lovalta bele magát a dolgokba.
 - Anya! - figyelmeztettem. - Ne éld bele magad! Ez csak egy látszatházasság lesz. Egy év múlva szép csendben elválunk.
 - Egy év? - kérdezte ravasz hangon. - Az hosszú idő és sok minden történhet azalatt...
 - Anya!
 - Jól van na! - somolygott a telefonba. - Reménykedni csak szabad? És mikorra tervezitek ezt az egészet?
 - Ezért hívtalak - vallottam be. - Szerinted melyik időpont lenne a megfelelő?
 - Mivel az a ribanc már tele kürtölte a világot a hazugságával, minél hamarabb lépned kellene. Szerintem két hét alatt mindent eltudok intézni.
 - Két hét? - kérdeztem idegesen.
 - Igen - csengett határozottan a hangja. - Még ma foglalok helyet és megyek. Nem kell semmivel sem foglalkoznod, majd én mindent megszervezek.
 - Nem szeretnénk nagy felhajtást - halt el a hangom.
 - Kisfiam! - torkolt le. - Az a kislány feladja érted a függetlenségét, megérdemel egy gyönyörű esküvőt. Arról nem beszélve, hogy ha nem adod meg a módját, akkor senki nem fog hinni nektek.
  Nem vitatkozhattam vele, mert igaza volt. Miután elköszöntünk az asztalra borultam és fáradtan fújtam ki a levegőt.
 - Túl vagy rajta? - lépett mögém a lány és finom kezeivel gyúrni kezdte a vállaimat.
 - Beszéltem az ügyvéddel, és anyával - nyögtem fel. - Anya holnap érkezik.
 - Az jó - mosolyodott el Kendra.
 - Mához két hétre jelölte ki az időpontot.
  Kezei megálltak a mozgásban, majd lerogyott a mellettem lévő székre.
 - Két hét? - suttogta döbbenten.
 - Tizennégy nap - bólogattam és figyeltem az arcán átsuhanó érzelmeket, amik hűen tükrözték az enyémeket is.